2018. aug 18.

Mit tudhatunk meg a TOP 20 ezer márka 43 millió Facebook posztjából? - Esettanulmány

írta: K.Klarissza
Mit tudhatunk meg a TOP 20 ezer márka 43 millió Facebook posztjából? - Esettanulmány

facebookreachjuliatim-e1507140370293.jpgA Facebookon a közönség elérésének legjobb módszerei az adatok tanulmányozása, a folyamatos kísérletezés, a nyitottság a tanuláshoz és a növekedési gondolkodásmód kialakítása.

Ennek tükrében a Buffer Social és a BuzzSumo összefogott, hogy elemezzen több, mint 43 millió Facebook posztot, melyek a 20.000 legnagyobb márkaoldalakról származnak.

Ennek az eredményét szeretnénk most megosztani veletek 5 pontban:

 

  1. A legjobb oldalak sokkal többet posztolnak

Régóta vita tárgyát képezi, hogy a több poszt, nagyobb eredményt jelent-e. Sok márka esetében a gyakoribb posztolás pozitív eredménynövekedést jelentett, míg mások az ellenkezőjét tapasztalták.

Akárhogyan is, ahogy az alábbi táblázatból is látszik, az elmúlt évben a posztok száma negyedévente 24% -kal nőtt, azaz 6,5 millióról 8,1 millióra:

esettanulmany-ertek.png

2017. első negyedévében a 72.000 posztmennyiség 2018. második negyedévére napi 90.032 posztra bővült. Tehát közel 20.000 további poszt került ki a világ legnépszerűbb márkáinak oldalára ... minden nap!

 

  1. Az oldalak teljes elérése csökken

Természetesen, ha a világ legnépszerűbb Facebook oldalai napi 20.000 további tartalmat tesznek közzé, a hírfolyamban egyre nagyobb lesz a verseny és csökken az elérés. Az elmúlt 18 hónapban az elkötelezettség több mint 50%-kal csökkent.

Ugyanebben az időszakban a posztok átlagos elérése több mint 65%-kal csökkent, vagyis posztonként 4.490-ről 1.582-re.

 

  1. Facebook-elérés videók, képek és linkek esetén

A legtöbb közösségi hálózathoz hasonlóan az adatok azt mutatják, hogy a különböző tartalomtípusok (linkek, videók, képek) teljesítménye nagyban eltérő.

A képek a legnagyobb elérést produkálják. Azonban a 2017-es év első negyedévében az egy képre jutó 9.370-es átlag a 2018-as év második negyedévében 3.454-re csökkent.

A videónkénti átlagos elérés pedig 5.486-ról 2.867-re csökkent. Az alábbiakban egy diagramot láthatunk az egyes tartalomtípusok teljesítményének változásairól:

esettanulmany-tipusok_1.png

  1. A napi 5 alkalommal történő posztolás eredményezi a legtöbb elérést

Az esettanulmányból kiderült, hogy van egy optimális közzétételi mennyiség.

Az adatok azt mutatják, hogy azok az üzleti oldalak, amelyek kevesebb, mint napi 1 posztot tettek közzé, a legalacsonyabb elkötelezettséggel rendekeztek. Ahogy növelték azonban a posztolás gyakoriságát, úgy nőtt az elérési szint is, de csak egy pontig!

A napi 5 alkalommal posztoló oldalak esetében átlagosan 2.466 elérés mutatkozott meg posztonként (összesen 12.330).

A naponta 10, vagy több alkalommal posztoló oldalaknál átlagosan 1.220 elérés jelent meg (összesen 12.020). Tehát napi 5 alkalommal történő közzététel tűnik optimálisnak a Facebook-on.

 

  1. A top oldalak elérésénél 49-70%-os csökkenés tapasztalható

A csökkenés a művészettel foglalkozó oldalak esetében volt a legnagyobb 70,6% -kal, ezt követték a film oldalak, majd a média-, illetve híroldalak.

Az oldal kategóriája továbbra is kulcsszerepet játszik a Facebook marketingstratégia általános sikerében, így kiválasztásakor ügyelni kell az egyes árnyalatok megértésére, és hogy az egyes kategóriák miként befolyásolják a tartalmat.

 

Bár a fenti adatok meglehetősen sivár képet festenek a vállalkozások számára, továbbra is érdemes alkalmazni a Facebook marketingstratégiáját, de nem mindegy hogyan! A jövő ugyanis azoké, akik hajlandóak kísérletezni és változtatni és képesek ráhangolódni a saját rajongóbázisukra. Ehhez pedig meg kell értenünk, hogy miért látunk csökkenést az elérésekben, és hogy tudjuk korrigálni a hibákat és hol kezdjünk javítani a stratégiánkban.

Ha ezeket a szempontokat figyelembe vesszük, (továbbra is) sikeres lesz az oldalunk a Facebookon!

Te min javítanál holnaptól?

Szólj hozzá

elérés posztok posztolás