2020. feb 27.

3 ok, amiért a közösségi média nem működik a vállalkozásodnál

írta: Sáringer Viktória
3 ok, amiért a közösségi média nem működik a vállalkozásodnál

3ok_2.jpgRengetegen panaszkodnak, hogy a közösségi média nem működik, eredménytelen a vállalkozásuknál. Sokan gondolják, hogy a közösségi oldalakba fektetett idő és pénz nem éri meg. Azonban, ha a közösségi média marketing nem hozza a várt eredményeket, akkor részletesebben meg kell vizsgálni a problémát, vajon milyen oka lehet ennek, mi állhat a háttérben.

Vannak olyan általános hibák, melyeket sokan elkövetnek és könnyen javíthatók lennének egy kis utánajárással vagy egy szakértő tanácsadásának segítségével. Az ismétlődő hibák valóban eredménytelenné tehetik a közösségi média kommunikációt, ennek következtében pedig nem jut el a márka híre az emberekhez, nem nő a követőbázis, nem történik vásárlás.

Nézzük meg a leggyakoribb hibákat!

1. Nem ismerjük, ki a célközönségünk

Számtalan márka nem ismeri a pontos célközönségét. Ha nem tudjuk, kit akarunk elérni, nagy bajban vagyunk, ugyanis akkor, ha egyszerre mindenkihez szólunk, csak reménykedhetünk, hogy olyanhoz is elér a hangunk, akit érdekel márkánk és kínálatunk. Ha nem tudsz kapcsolatot kialakítani az emberekkel, nem számíthatsz arra, hogy el tudsz majd adni nekik bármit is. Meg kell értened, ki a Te saját célközönséged, ők mit akarnak, mire van szükségük és hogyan érdemes nekik ezt tálalni. A célközönséged megismerése és megértése kulcsfontosságú ahhoz, hogy a maximumot hozhasd ki közösségi média jelenlétedből. Itt is megemlíthetjük, hogy nem a mennyiség a mérvadó – ha például nyereményjátékkal szerzel rengeteg követőt oldaladnak, lehet nem sokkal tartasz előrébb, mint korábban. Ugyanis nem feltétlen olyan felhasználók kezdenek majd követni, akik célközönségedet képezik – vagyis inaktívak lesznek, később kikövetnek, nem vásárolnak.

2. Következetesség hiánya

A közösségi média algoritmusok világában a következetesség, folyamatos, kiegyensúlyozott aktivitás rendkívül fontos a követőtábor növelése szempontjából. Ez nem feltétlen azt jelenti, hogy minden nap vagy akár napi több alkalommal is tartalmat kell megosztanod. Készíts magadnak egy tervezetet, ami márkád számára a legoptimálisabb, majd ehhez tartsd magad a továbbiakban. Ha úgy is érzed, nem jönnek azonnal a várt eredmények, légy kitartó, hiszen a rendszeres posztolás okot ad követőidnek, hogy visszatérjenek profilodra, mindemellett folyton új, friss, releváns tartalmakkal várhatod az újonnan profilodra tévedőket. Egy felhasználónak rendkívül lehangoló, ha egy márka oldalára kattintva régi, elavult tartalmakkal találkozik.3ok_3.jpg

A közösségi média jelenléted megerősítéséhez olyan szövegeket kell megfogalmaznod, amikkel eljuttathatod célközönségednek üzenetedet és olyan tartalmakkal kell készülnöd, amit követőid szívesen látnak. Posztolj rendszeresen, folyamatosan informáld közönségedet! A felhasználókból a rendszeresség idővel bizalom, hitelesség érzését váltja ki.

3. Csak a követőszám a lényeg

Kinek van több követője? Nekem vagy a konkurenciának? Sokaknak ez meghatározó nézőpont, azonban itt is igaz, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség az, ami számít. Építsd tudatosan követőbázisodat a márkád számára megfelelő célközönség tagjaiból, különben csak egy hatalmas, összefüggéstelen tömeget gyűjtesz magad köré, akik nem fognak hozzátenni céljaid megvalósulásához.

3ok.jpgLehetnek lenyűgözőek a számadatok, de ha olyanok teszik ki a követőtábor nagyrészét, akik sosem fognak vásárolni, mit sem ér a több százezer követő. Ráadásul az inaktív felhasználók az elemzéseknél is bezavarnak, ugyanis ezek a felhasználók nem fognak kattintani, kommentelni, sőt még kedvelni sem. Így nehéz lesz megértened, mi tetszik valódi közönségednek, mert folyton eltorzítják majd az eredményeket az interakciótól tartózkodó, nem célközönségedet erősítő felhasználók.

Igen, időbe telik a követőbázis megszerzése, márkád hírnevének terjesztése, de jobban jársz ezer valódi, releváns követővel, mint ötezerrel, ha ebből maximum 400 ember érdeklődik valójában márkád iránt. Amúgy is beláthatjuk, hogy nem mutat jól, ha több ezres követőbázisod mellett a bejegyzéseiden csupán pár kedvelés szerepel – nem csak Neked nem mutat ez jól, hanem a felhasználóknak is fel fog tűnni.

Forrás: https://www.socialmediatoday.com/news/3-reasons-why-social-media-isnt-working-for-your-business/572028/

Szólj hozzá

vállalkozás