2020. jún 30.

Ismerd meg az alfa generációt!

írta: Sáringer Viktória
Ismerd meg az alfa generációt!

alfa3.jpgA közösségi média már évek óta fontos szerepet játszik online marketing szempontjából. A Facebook, Instagram, Twitter és társaik felemelkedése alapjaiban változtatta meg a márkák és a fogyasztók közötti elérés, kapcsolatteremtés, interakció módját.

A közösségi médiát sokan tartják a fiatalok szórakozásának, így a figyelem sok esetben az ő felhasználói szokásaikra irányul. Bizony a szórásból nem hagyhatjuk ki a legfiatalabb korosztályt sem, akikre ugyanúgy hatalmas befolyást jelent az online világ, mint idősebb társaikra.

Ismered a generációs felosztást?

Számtalan verzió létezik a kor szerinti csoportosításra, egyesek a történelmi eseményekhez igyekeztek hozzárendelni a generációs határokat, mások pedig a technológia fejlődéséhez kötötték az egyes korosztályokat. Mark McCrindle és Emily Wolfinger Az XYZ ábécéje, a nemzedékek meghatározása című művében a generációk definícióját a következőképpen határozzák meg:

„azon személyek csoportja, akik ugyanabban a korszakban születtek, azonos életkorban és életszakaszban vannak, és ebből adódóan azonos technológia és tapasztalatok hatottak rájuk.”

Körülbelül így határozhatjuk meg évszámokkal a generációkat: 1962 és 1979 közöttiek az X, a 1982-1994 közöttiek az Y, az 1995 után születettek pedig már a Z generáció tagjai és utánuk következnek az alfa generációsok.

Az alfa generáció

Az alfa generáció képviseli a legfiatalabb korcsoportot, a 2010 után születetteket. Ide tartoznak az óvodások és általános iskolások. Általánosságban elmondható, hogy ők az Y generáció gyermekei. 2,5 millió alfa generációs születik a világon minden héten. Ők már abszolút a 21. század gyermekei, hiszen ebben a modern környezetben szocializálódnak, a digitális világ szülöttei. Az alfa generációsok a fogyasztói társadalomban nevelkednek és a legmodernebb technológiák között nőnek fel.

alfa2.jpgHabár az alfa generáció nehezen jellemezhető, hiszen még várnunk kell a pontos, részletes kutatáshoz, míg elég idősek lesznek az állásfoglaláshoz, azonban sok mindenre már most is következtethetünk és végezhetünk a köreikben egyszerűbb felméréseket is. Először is fontos megállapítás, hogy erre a generációra a leginkább tipikus, hogy nem a hagyományos családi felállásban nőnek fel, ahol mindkét biológiai szülő aktív résztvevő. Ez természetesen hatással lehet személyiségük fejlődésére, illetve a leginkább a családi minták, otthon látott példa befolyásolja a gyermeket. Ez a generáció már olyan háztartásokban nő fel és azt tapasztalja meg, hogy jellemző a gyakori költözés, a karrierváltás, más-más munkahelyek a szülőknél és nagyrészt városokban nőnek fel. Míg a Z és az Y generáció még úgy nőtt fel, hogy szüleik (az X és ennél idősebb generációk) a hagyományokhoz közel álltak, ez az alfa generációnál már nincs feltétlenül meg.

Az X generáció és idősebb generációk teljesen máshogy állnak olyan alapvető kérdésekhez, hogy mernek-e munkahelyet váltani vagy sem. Ezzel ellentétben az Y generáció már sokkal rugalmasabb és kevésbé hódol be, engedelmeskedik. Határozottsága miatt, ha nem érzi jól magát, nagyon nagy eséllyel lép ki abból a környezetből, ami nem tetszik neki. A Z generációnál ez még inkább igaz. Míg az X generációnak a munka érték, hiszen a „rendes ember dolgozik”, a fiatalabb generációk ezt a kérdést már sokkal lazábban kezelik. Ebből következtethető, hogy az alfa generáció, aki már neveltetése során is ezt a példát látja, más világképet fog megtanulni, mint az eddigi generációk. Nem csupán a munkához, de a gyermekvállaláshoz való hozzáállás is változott az évek során. Napjainkban jellemző, hogy akinek sok pénze van, nincs vagy csupán egy gyermeke van, míg akinek sok gyermeke van, kevés a bevétele és a pénze.

Inspiráció, befolyás és a pillanat megosztása

alfa.jpgEgy felmérés szerint a közösségi média elsődleges és legfontosabb szerepe az online vásárlási folyamatban az inspiráció. Inspiráció, hogy mit vegyünk. Ez a fiatalok között hangsúlyos trend: a 16-24 évesek 49%-a állította, hogy a közösségi oldalakhoz inspirációért fordulnak és erre a célra ez a legnépszerűbb lehetőség köreikben. Ugyanez igaz a megkérdezett 24-34 évesek 43%-ára. Ezzel szemben a 45-54 közöttiek csupán 20%-a, az ennél idősebbek 12%-a választotta ezt az opciót.

A fiatalok (6-16 évesek) körében végzett felméréseknél a központi kérdés nem a vásárlás volt, hanem a befolyás, hiszen ez a korosztály még nagyrészt nem a vásárlói réteghez tartozik. Kiderült, hogy a közösségi média lényeges befolyással bír az alfa generációra. Ilyen korban a gyerekeknél a vásárlásra ösztönzésben a barátok állnak első helyen, másodikon a közösségi média, harmadikon a szülők.

Hogy kerül ilyen előkelő helyre a közösségi média? Nehezen tudsz elképzelni Facebookozó kisgyermekeket? Elsősorban a videós tartalmakra kell gondolnunk. YouTube-on játék központú videókat néző gyerekeket már könnyebb elképzelni, igaz? Nem véletlen az erre specializálódó csatornák sikere! Például ismerős lehet egy Ryan nevű kisfiú, aki YouTube-csatornáján bontogat játékokat, játszik, termékeket mutat be.  A 8 éves Ryan csatornájának 25,4 millió feliratkozója van és legnépszerűbb videóját 1,9 milliárd ember nézte már meg. A 6-9 évesek 27%-a részesíti előnyben az online videókat a többi lehetőséghez képest, míg a fiatal tinik (13-16) 32%-a már inkább specifikusan a közösségi média tartalmakat választja.

Egyértelmű a különbség az egyes közösségi oldalak között, hiszen a YouTube egy videóközpontú oldal, míg az Instagram vagy a Snapchat inkább kommunikáció fókuszúak. A YouTube az a platform, amely fontos szerepet játszik a napjainkban felnövő gyermekeknél. A legtöbb picinek már saját tabletje is van, hogy bármikor tudjon ’meséket’ nézni az oldalon. Ez lett a hagyományos megoldásnak, a televíziónak az örököse – régebben, ha egy szülő le akarta kötni a gyermekét rövid ideig, akkor a tévé elé ültette le, most pedig ezt a tablet váltja fel. Ennek plusz tulajdonsága, hogy bárhová magunkkal vihetjük és ha túl nyűgös a gyermek, akkor elé lehet tenni, hogy ezzel foglalkozzon. Sok helyen láthatunk, akár strandon, étteremben olyan gyermeket, aki a telefont vagy a tabletet bámulja és videókat néz. Már az egész kicsi gyerekek is megtanulják kezelni az applikációt, megismerik a jelet, hogy mihez hová kell kattintani. Napjainkban nem kell a csodájára járni, ha egy 2-3 éves már egyedül feloldja a billentyűzárat, megkeresi a YouTube-applikáció szimbólumát, rákattint és váltogat a videók között. Vannak, akik még a reklámokon is át tudnak ugrani a megfelelő helyre kattintva. Ha sokat használja a gyermek ezeket az eszközöket és látja, a szülő mikor hová helyezi az ujját, hamar megtanulja, mit kell csinálni.

alfa5.jpgA YouTube algoritmusa mindig igyekszik hasonló témájú videókat ajánlani, így gyorsan érzékeli, ha valaki gyermektartalmakat nyit meg és ilyeneket fog felajánlani megnézésre. Természetesen a márkák is előszeretettel helyeznek el reklámokat ezekben vagy ezeken a videókon. A két módszert nem szabad összekeverni: a videóban való reklám elhelyezés azt jelenti, hogy megjelenik a termék a tartalomban. Például ilyen az, amikor egy kisgyermek kibont egy játékot vagy játszik egy adott márka játékával. A videón való elhelyezés a beugró reklámokat jelenti. Ilyenkor lehet, hogy egy animációs mesét néz a gyermek, de megszakad az adás és elkezdődik egy reklám. Ez általában átugorható, de sokszor a gyermek végignézi ezt vagy akaratlanul is rákattint, ezzel a márka weboldalára irányítva magát.

A felmérésben megkérdezett gyerekek 57%-a mondta azt, hogy a termékek hirdetései, melyeket a közösségi oldalakon lát, arra késztetik, hogy meg akarja venni, kapni az adott terméket. Ha ezt összehasonlítjuk azzal, hogy csupán 19% választotta azt, hogy a tévében látott reklámok hatására vásárolna szívesebben, egyértelmű a különbség. Ehhez köze lehet a tévében annak is, hogy egyszerre általában nem csupán egy reklám jelenik meg, hanem számtalan, ami miatt a gyerek hamar elvesztheti az érdeklődését vagy nem tudja megjegyezni, mit látott.

Influencerek befolyásában

Az influencer követőbázisa túlnyomóan fiatal és őket könnyebb befolyásolni, hogy mit vegyenek meg. A megkérdezett alfa generációs gyerekek több, mint fele (55%) állította, hogy ha kedvenc Instagram vagy YouTube sztárjuknál látnak egy terméket, akkor meg akarják azt venni.

És igen, ebben a generációban is vannak influencerek – vagyis Kidfluencerek. Róluk korábban itt írtunk.

A pénzért kihasznált gyermekekről a neten pedig itt írtunk.

Mit tanul a gyerek?

alfa4.jpgFontos kérdés, hogy a gyermeket milyen hatások érik, miközben felnő. A szülők felelőssége, hogy felügyeljék gyermekük tevékenységét nem csupán a közösségi oldalakon, de általában az interneten is. Több applikációnak van külön gyermekek részére készített változata, hogy a gyermek véletlenül se kössön ki nemkívánt oldalakon vagy lásson nem nekivaló tartalmakat. Teljesen szubjektív, ki mit tart jónak, megfelelőnek arra, hogy gyermeke nézze. Egyesek nem igazán szelektálnak, míg mások még egyes meséket sem engednek gyermekeiknek nézni. Általánosságban elmondható, hogy a YouTube-on számtalan olyan videó kering, ami rossz befolyással lehet gyermekünkre. Ezért nem szabad a tablettel magára hagyni és engedni, hogy azt nézzen, amit csak akar. Az is fontos, hogy ne azt a példát lássa a gyermek tőlünk, hogy mi is állandóan csak a képernyőt bámuljuk.

Arról, hogy hogyan védheted meg gyermekedet a közösségi médiában, itt olvashatsz.

Források: https://www.wundermanthompsoncommerce.com/en/what-we-think/blogs/social-media-gen-alpha-new-patterns-of-influence/

https://mccrindle.com.au/insights/blogarchive/gen-z-and-gen-alpha-infographic-update/

Pál Eszter: A „Z” generáció - Irodalmi áttekintő
Online elérhető: http://www.zgeneracio.hu/tanulmanyok

Tari Annamária: Y generáció. Klinikai pszichológiai jelenségek és társadalomlélektani összefüggések az információs korban. Budapest, 2010.

https://www.huffpost.com/entry/generation-alpha-after-gen-z_l_5d420ef4e4b0aca341181574

Szólj hozzá

hirdetés biztonság youtube gyerek videó gyerekek fiatalok tinédzserek generáció Facebook Instagram alfa generáció