Halálos kihívás a TikTok-on – amiről minden szülőnek tudnia KELL!
A TikTok számtalan őrült, meggondolatlan kihívás és trend otthona. Az idei év egyik legelkeserítőbb trendje - a lopásra ösztönző trend mellett - is itt bontakozott ki: a Benadryl challenge, ami arra biztatja a felhasználókat, hogy a megengedettnél nagyobb adagot vegyenek be az antihisztaminból, aminek így hallucinációk lehetnek a mellékhatásai, ezt pedig vegyék fel videóra és tegyék ki TikTok oldalukra.
A szakemberek szerint a Benadryl nevű allergia gyógyszernek számtalan komoly mellékhatása is lehet, főleg, ha túladagolják. Sajnos halált is okozhat és okozott is. A trend olyan széles körben terjedt, hogy a gyógyszer gyártója, a Johnson & Johnson is közzétett egy figyelmeztetést ezzel kapcsolatban és a TikTok is lépéseket tett, hogy ellenőrizze a hashtag-et és eltávolítsa a felületéről az erre buzdító posztokat. A szülőknek tudnia kell róla, milyen őrült trendekkel találkozhatnak gyermekeik, és fel kell őket készíteniük, hogy gyermekük ne engedjen a befolyásnak, és ne kerüljön ezáltal veszélyes helyzetbe.
Halálos áldozata is van a kihívásnak
Sajnos azonban a trend már útjára indult, és a fiatal internetezők között igen népszerűvé vált. Augusztusban egy 15 éves fiatal halálát írták meg a lapok, aki szeretett volna részt venni ebben a rendkívül veszélyes kihívásban. Az oklahomai kislány egy családtagja a Facebook-on is közzétette felháborodott üzenetét, amiben nagyban okolja a fiatal lány haláláért ezt a TikTok kihívást.
Egy szakértő szerint az a dózis, ami hallucinációkat okoz, nagyon közel van ahhoz a dózishoz, ami életet veszélyeztető állapotot okozhat. A Benadryl túladagolása szívrohamot, stroke-ot, rohamokat, agykárosodást és halált is okozhat.
Figyelmeztető előzmények
A figyelmeztető jelek már korábban is nyilvánosak voltak. A texasi Cook Children’s Medical Center az év első felében figyelmeztette a szülőket a veszélyre, miután májusban 3 tinédzser is bekerült az intézménybe a gyógyszer túladagolásával. Az egyikük a sürgősségire került, mert 14 Benadryl tablettát vett be. A fiatalkorú édesanyja beszélt a tünetekről, amiket tapasztaltak: a tini nem tudott beszélni, értelmes mondatokat összerakni, hallucinált és szapora szívverést is tapasztaltak. A szívverés sok tényezőtől függ, azonban általánosságban elmondható, hogy a normál érték percenként 60 és 100 közé esik nyugalmi állapotban. A fiatal esetében ez az érték 199 volt, hiába volt nyugalmi állapotban.
Az édesanya arról is nyilatkozott, hogy sosem gondolta volna, hogy az allergia gyógyszerét szükséges lenne elrejtenie gyermeke elől, és rendkívül dühös arra, hogy egyesek a TikTok-on ötleteket adnak, hogyan szedjenek gyógyszereket a fiatalok, miközben nincs ehhez kapcsolódóan megbízható információjuk.
Egy megkérdezett szakértő szerint a Benadryl 24 órás maximum dózisa 300 mg. Minden tablettában 25 mg található, tehát a fent említett, 14 tablettával kórházba szállított fiatal esetében már egyértelmű a túladagolás. Az adagolás tekintetében mindig az orvos, gyógyszerész és a betegtájékoztató utasításait vegyük figyelembe, ne az interneten olvasott, mások által javasoltakat!
Mit tegyünk szülőként?
Felügyeljük gyermekünket, hogy mit néz az interneten – de úgy igazából. Vannak applikációk, amikkel korlátozhatjuk, mit tölthetnek le, milyen tevékenységeket végezhetnek, beállításokat végezhetünk egyes applikációkon belül, amivel lezárjuk a felnőtt tartalmakat, szűrőket alkalmazhatunk. Rengeteg lehetőséget kínálnak maguk az alkalmazások is, de ezen felül mi magunk is kellünk ahhoz, hogy megértessük gyermekünkkel, hogy bizony az internet, a közösségi felületek, a kedvenc app-ok is veszélyeket rejtenek.
Fontos, hogy a gyermek vagy tini tudja, hogy ne ugorjon fejest valamibe, akármennyire is jó mókának tűnik és akkor sem, ha mindenki más is ezt csinálja. Ha bizonytalan valamivel kapcsolatban, akkor kérdezzen, forduljon felnőtthöz. Ehhez elengedhetetlen, hogy ha esetleg gyermekünk hozzánk fordul olyan dologgal kapcsolatban, ami veszélyes rá valamilyen szempontból, ne csak leszidjuk, mert így többet nem fog szólni. Inkább törekedjünk arra, hogy megértse, hogy miért nem szabad részt vennie valamiben, de közben helyes, hogy szólt – még akkor is, ha csak utólag vagy ha már baj van.
Ugyanis a legtöbb esetben már mindenki csak akkor kér segítséget gyermekével kapcsolatban, amikor már megvan a baj, addig nem felügyeli, mit csinál az okostelefonon. Azt gondoljuk, a mi gyermekünkkel nem történhet rossz dolog, de jobb óvatosnak lenni. Teljesen nem tilthatjuk el a fiatalokat az internettől, telefonozástól, de ésszerű határokat felállíthatunk, és szülőként muszáj is korlátoznunk a felhasználást gyermekünk érdekében.
Források:
- https://www.healthline.com/health-news/benadryl-challenge-on-tiktok-is-dangerous-experts-say
- https://www.dailymail.co.uk/news/article-8695443/PICTURED-Oklahoma-girl-15-overdosed-doing-viral-Benadryl-challenge-TikTok.html
- https://www.mayoclinic.org/healthy-lifestyle/fitness/expert-answers/heart-rate/faq-20057979