Az Instagram lépéseket tesz, hogy a fiataloknak biztonságosabb legyen a felület
Az Intagram folyton azon dolgozik, hogy biztonságosabbá tegye a platformot a fiatal felhasználók számára is. Ugyanis hiába tiltják a szülők, a tinik nagyrésze már fent van egy, vagy akár több közösségi felületen. Habár 13 éves kor alatt nem ajánlott ezen felületek használata, a gyakorlatban a gyerekek olyan születési dátumot adnak meg, amit csak szeretnének, így elérhetővé válik számukra bármelyik alkalmazás, social media oldal. A szülőknek oda kell figyelniük, hogy milyen platformokat használ gyermekük és bizony egy fontos beszélgetés tárgya az, mely appok és oldalak megengedettek.
A szülői felügyelet fontossága
És ez az egyik legfontosabb pont, a szülői felügyelet. Azonban lehet, hogy szülőként Te már nem vagy annyira képben a legfrissebb alkalmazásokkal, platformokkal és a gyermekedre leselkedő veszélyekről fogalmad sincs. A szülők nagyrésze úgy áll a dologhoz, hogy az ő gyerekével sosem történhet meg semmi olyan, amit a hírekben olvasni. Pedig bizony nagyon könnyen grooming, cyberbullying vagy káros tartalmak áldozatává válhat a fiatal. És ehhez nem is kell semmilyen extra felületen fent lennie, elég hozzá a Facebook, Instagram, TikTok vagy akár egy online játékos weboldal.
Az Instagram az Egyesült Államokban a The Child Mind Institute-tal végzett együttműködés eredményeként kiadtak egy szülőknek szóló útmutatót. Ez magába foglalja a biztonsági eszközöket, beállításokat és tippeket is ad, hogyan tudnak gyermekeikkel a biztonságos online jelenlét témaköréről beszélgetést kezdeményezni. Az angol verzió elérhető itt, ha pedig magyarul is szívesen olvasnánk a netbiztonságról, ajánljuk Megosztok, tehát vagyok című könyvünket.
A Child Mind Institute klinikai pszichológusa, Dr. Dave Anderson szerint az Instagram egy olyan lehetőséget jelenthet a fiataloknak, hogy erősítsék a kapcsolatokat, gyakorolják a szociális készségeket és támogató csoportokat, közösségeket találjanak. Fontos, hogy a fiatalok és a szülők egyaránt tisztában legyenek azzal, hogyan kell kezelni a platformon töltött idejüket, hogy megfontoltan és biztonságosan tudják használni az applikációt.
Vajon őszinték a fiatalok arról, hány évesek?
Már említettük, hogy habár az Instagram elvárása, hogy legalább 13 éves legyen a felhasználó, de sokan nem valódi adatokat adnak meg. A platform is tisztában van ezzel és dolgoznak olyan megoldásokon, hogy jobb rálátásuk legyen a valódi korra. Sajnos ennek a megvalósítása az online világban eléggé komplex és bizony nem csak az Instagram, de sok más felület is küzd vele.
Ennek a kihívásnak a megoldásához új mesterséges intelligenciát és gépi tanulási technológiát fejlesztenek, amely segít a tizenévesek biztonságának megőrzésében és az életkornak megfelelő új funkciók alkalmazásában.
Privát üzenetek korlátozása
Az egyik fejlesztés, amin dolgozik az Instagram arra vonatkozik, hogy korlátozza a tinik és az olyan felnőtt személyek közti kommunikációt, akiket nem követ a fiatal. Így a 18 évnél idősebb felhasználók nem üzenhetnek a 18 évnél fiatalabb felhasználóknak, ha a fiatal nem követi az idősebb profilját. Ugyanis a követés már egyfajta kapcsolatot, ismertséget feltételez, nem teljes idegenséget.
Lucy Thomas, a Projekt Rockit egyik vezetője szerint világszerte széles körben ismert, hogy a legtöbb közösségi média platformra való regisztrációhoz 13 éves minimális életkorra van szükség, de az életkor-ellenőrzés bonyolultsága továbbra is hosszú távú, az egész iparágra kiterjedő kihívás. Ezért pozitív, hogy az Instagram olyan innovatív technológiákba fektet be, amelyek biztonságosabb online környezetet teremthetnek a fiatalabb felhasználók számára. A fejlesztés jelöli az esetlegesen nem megfelelő interakciókat, javítja a tinédzserek adatvédelmi funkcióit és a fiatalabb felhasználókat valós idejű biztonsági információkkal látja el. Az Instagram így eszközökkel látja el a fiatalokat, hogy saját online tapasztalataik építészévé váljanak.
Csak óvatosan a privát üzenetekkel!
Amellett, hogy megakadályozzák azon felnőttek és tizenéveseket között a kommunikációt, akik nem követik egymást, biztonsági értesítéseket vezetnek be, hogy arra ösztönözzék a tizenéveseket, hogy legyenek óvatosak a felnőttekkel folytatott beszélgetések során. A privát üzenetek biztonsági visszajelzései értesítik a fiatalokat, ha egy felnőtt, aki potenciálisan gyanús magatartást tanúsított, kapcsolatba lép velük. Például, ha egy felnőtt nagy mennyiségű követési kérést vagy üzenetet küld 18 éven aluliaknak, akkor ez az eszköz alkalmas arra, hogy hogy figyelmeztesse az üzenetek címzettjeit, és lehetőséget adjon számukra a beszélgetés befejezésére, vagy tiltásra, jelentésre, esetleg korlátozza a felnőttet. Néhány országban már elérhető ez a fejlesztés és ha minden jól megy, hamarosan mindenhol bevezetik.
A ConnectSafely.org vezetője, Lucy Magid szerint vannak olyan esetek, amikor a felnőttek és a tizenévesek számára helyénvaló az Instagram-on való interakció, de fontos, hogy a tizenévesek védve legyenek a nagykorúakkal való nem kívánt érintkezésektől. A kapcsolat megkövetelése a tinédzser részéről nagyon fontos, hiszen felhatalmazza a tizenévest, hogy megvédje saját magát. Nem elég, ha a felnőtt felhasználó követi a fiatalt, itt most nem a felnőttnél van az irányítás. Hanem a tininél, aki azzal, hogy beköveti vagy visszaköveti a nagykorút, elismer egy kapcsolatot kettőjük között és ezáltal lehetőséget ad arra is, hogy kommunikálni tudjanak.
Megnehezítik, hogy a felnőttek tiniket találjanak a platformon
Az elkövetkező hetekben kezdenek az Instagram munkatársai mélyrehatóbban azzal foglalkozni, hogyan lehetne megnehezíteni a potenciálisan gyanús magatartást tanúsító felnőttek számára a tizenévesekkel való interakciót. Ennek része lehet egy olyan korlátozás is, ami akadályozza, hogy az ilyen nagykorú felhasználók a javasolt felhasználók fül alatt tiniket, fiatalokat lássanak. Alapvetően az algoritmus olyan profilokat mutat, melyek iránt érdeklődést mutatunk, de itt hiába követ valaki felnőttként 400 tinit a felületen, nem látna ajánlásként fiatalkorúakat. Ide tartozik az is, hogy a Felfedezés felületén és a Reels-en sem ajánl majd olyan tartalmakat az Instagram, ahol 18 év alattiak szerepelnek a videón, ők teszik közzé a tartalmat és automatikusan elrejti a platform a felnőttek által a tinik posztjai alatt hagyott kommenteket is.
Arra biztatják a fiatalokat, hogy állítsák privátra profiljukat
A privátra állított profil nagyobb biztonságot jelent a fiatal felhasználók számára, így kontrollálhatják, hogy ki látja a feltöltött tartalmaikat, ki követheti őket, ki léphet interakcióba velük. Hogy a tiniket ennek alkalmazására ösztönözzék, az Instagram hozzáadott egy új lépést a 18 év alatti regisztrálók számára: itt egyből választhatnak, hogy nyilvános vagy privát profilt szeretnének. Így nem fordul elő az, hogy nem tudják, hogy van ilyen lehetőség, hogy nem találják, hol kell beállítani, mert már az első lépéseknél rá lehet klikkelni. Azzal, hogy a platform informálja a fiatalokat arról, hogy melyik profil-beállítás mivel jár, máris elősegíti, hogy a biztonságosabb megoldást válasszák.
Azt is meg kell említeni, hogy az influencer karrierről álmodozó fiatalok általában a nyilvános profilt tartják értékesebbnek. És természetesen a tizenévesek továbbra is választhatnak nyilvános profilt, miután többet megtudtak a lehetőségekről. Ha a tinédzser nem a privát lehetőséget választja a regisztráció során, később értesítést küld nekik a felület, amelyben kiemelik a privát fiók előnyeit és emlékeztetik őket a beállítások ellenőrzésére.