2013. jún 10.

Kezdődik a fesztiválszezon!

írta: Klausz.Melinda
Kezdődik a fesztiválszezon!

A nyári fesztival-efott.jpgszezon közeledtével megkezdjük az érdeklődést, hogy hova, merre, s főleg milyen nyári rendezvényekre, fesztiválokra érdemes mennünk. A döntésben nagy segítségre lehetnek a közösségi média felületek, valamint jó barátunk, a Google is. A keresőbe írt szavakat azonban a Google megőrzi, amely a marketingesek számára kiváló szekunder kutatási terepet jelent.

Megnézhetjük például azt, hogy a "fesztivál" kulcsszó és néhány konkrét fesztivál nevének keresettsége az idő függvényében hogyan változott. Általánosságban elmondható, hogy mindegyik esetben nagyon szépen megfigyelhető a szezonális hatás, tehát a nyári időszakban kiugróan magas a keresés a többi hónapokhoz képest. A fesztivál szó keresettsége stabilnak mutatkozik két kirívó évet (2005. és 2011.) leszámítva.Amíg a VOLT Fesztivál Google-ban történő keresettsége folyamatosan és stabilan növekedni látszik, addig az EFOTT és a Balatonsound csökkenő tendenciát mutat. A Balatonsound 2008-ban, míg az EFOTT 2005-ben és 2006-ban tetőzött keresettség tekintetében.

fesztival3.jpg

fesztivál2.jpgAz időbeli változások mellett az érdeklődés regionalitása is igen hasznos a marketingesek számára, ugyanis a célcsoport származási helyét, így a marketingüzenetekkel megcélzandó megyéket és régiókat mutatja be. Sziget esetében Pest, Komárom-Esztergom és Nógrád megye lakói, VOLT esetében Győr-Moson, Vas, Nógrád és meglepő módon Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Balatonsound (zöld megyejelölésű kép) esetében Veszprém, Fejér és Pest megye, míg EFOTT esetében (első kép, lila megyejelöléssel) szintén érdekes módon Jász-Nagykun-Szolnok, Fejér és Tolna megye lakói írták be leggyakrabban ezt a kifejezést a Google keresőjébe.

A keresők megyéinek időbeli változásait 2004-től napjainkig videóban is megszemlélhetjük, így például a Sziget keresőszóra rákeresők regionális változásait is.

Fontos azonban azt a méréshez elmondani, hogy a szavak számos jelentéssel bírnak, így például a Sziget szó esetében többek között a Margit-sziget, Magyar Sziget, Sziget Színház és társaik, a VOLT esetében a volt, mint múlt idejű létige is jelentősen befolyásolja a keresettséget. Azonban, ahogyan a kapcsolódó kifejezések listájából kiderült, ezek a más jelentések jelenléte a tényleges fesztiválok jelentős előfordulási gyakoriságával szemben elenyésző. Másik tény, hogy a Google-ban történő rákeresések száma nem (feltétlenül) azonos az adott fesztivál tényleges keresettségével, azonban izgalmas elemezni az itt történő változásokat!

Te milyen fesztiválokra szoktál rákeresni?

Szólj hozzá

google keresés sziget sziget fesztivál volt efott volt fesztivál balatonsound