2013. júl 29.

Hogyan állítsuk meg, hogy leépüljön Facebook-oldalunk?

írta: Klausz.Melinda
Hogyan állítsuk meg, hogy leépüljön Facebook-oldalunk?

Az új Facebook statisztika majd segít!

statisztika.jpgSajnos a jelenlegi beállítások mellett hirdetéseket nélkülöző, egyszerű kommunikációval szinte lehetetlen, hogy megakadályozzuk oldalunk leépülését, ugyanis a Facebook-on működő, oldalak esetében jelentősen lekorlátozott EdgeRank algoritmus miatt csupán a rajongóink egy csekély százalékához juthat el egy-egy bejegyzésünk. A leépülés tehát garantált, főleg akkor, ha nem figyelünk oda!

Korábbi posztjaimban már hangsúlyoztam a Facebook-on működő EdgeRank algoritmus sajátosságait, amelyet érdemes komolyan venni, mivel nem megfelelő kezeléssel könnyen az oldal adminsztrátora ráerősíthet az önmagától egyébként is leépülő rajongóbázisra, s végeredményként akár egy több tízezres rajongótáborból már csupán 10-20 ember láthatja az oldal bejegyzéseit.

A lassan mindenki számára elérhető Facebook új statisztikai felülete azonban ennek megakadályozásában (vagy legalább lassításában) jelentős segítséget nyújt, ugyanis az új statisztikában mindegyik adatot meg tudjuk immáron nézni és nem szükséges egy külső szoftvert bevonni, mint például még egy hete :) Nézzük tehát, mit tehetünk!

a, időzítés: nézzük meg, mikor legaktívabbak rajongóink és lehetőség szerint ekkor posztoljunk számukra,

b, posztok típusa: nézzük meg, milyen típusú bejegyzéseinkre vannak „rágerjedve” leginkább rajongóink. Fontos azonban tudni, hogy ha csak fotót osztunk meg innentől – bár mondjuk az oldalon ez a legnépszerűbb -, akkor a rajongókat a fotók irányába tereljük akkor is, ha a később esetleg szöveges üzeneteket, videókat is szeretnénk megosztani. A beépített algoritmusok ugyanis ráállnak a rajongók igényeire és azokat a bejegyzés típusokat jelenítik meg nagyobb számban, amelyre nagyobb a „kereslet”.

c, minél nagyobb érdeklődést kiváltó posztok: nem mindegy, hogy milyen interakciót vált ki a rajongóból a bejegyzés. Figyeljünk a lájkolásra, megosztásra, rákattintásra és ösztönözzük ezeket – de semmiképpen ne megosztós, lájkolós játékokkal, mivel ezeket a Facebook nemhogy tiltja, de keményen – az oldal megszüntetésével bünteti, ha észreveszi. És ne ringassuk magunkat hiú ábrándokba, ezeket – a magyar nyelv hátrányos helyzete ellenére is – látja, ugyanis a korábbi megosztási, lájkolási számokat, adatokat figyeli.

S hogy mennyi rajongót érünk el tulajdonképpen? Ezt következő blogbejegyzésünkben tárgyaljuk majd!

 

Szólj hozzá

bejegyzések Facebook edgeRank