Tippek az igazán ütős LinkedIn-tartalmakhoz
A LinkedIn a személyes profillal rendelkező felhasználók számára azt a célt szolgálja, hogy kiemelhessék szakmai ismereteiket és szakértelmüket. Sokan egyáltalán nem tesznek közzé bejegyzéseket az oldalukon, lényegében csak egy digitálisan elérhető önéletrajzként használják a profilt. Olyanok is akadnak, akik aktívan osztanak meg munkával kapcsolatos posztokat, mérföldköveket, eseményeket. És olyanokkal is találkozhatunk, akik még ennél is aktívabbak a felületen. Ha a személyes profil mellett valaki céges oldalt is működtet LinkedIn-en, bizony nem árt a saját felületén is aktívnak lennie.
Akik igazán sokat tevékenykednek a személyes oldalukon, legtöbbször úgy fogják fel a platformot, mint ideális színteret arra, hogy üzleti céljaikat elérjék: új munkahelyet találjanak, új ügyfelekkel vegyék fel kapcsolatot, új partnereket keressenek fel – tehát a lehetőségek porondjának tekintik. Ez pedig azt jelenti, hogy igényes tartalmakat kell közzé tenni. Itt fontos megemlíteni a sikeres LinkedIn-poszt három fő pillérét: az emberek tudjanak azonosulni a tartalmával, legyen párbeszéd-indító és nyújtson segítséget másoknak. Ez azért is fontos, mert sokan inspirációért és motivációért látogatják meg az oldalt, valamint azért, hogy olyanokkal léphessenek kapcsolatba, akik hasonló cipőben járnak az üzleti életben.
Ahhoz, hogy az emberek azonosulni tudjanak egy bejegyzés mondandójával, a „Mit tudok” megközelítés helyett a „Ki vagyok én”-t kell fókuszba helyezni. Tehát a poszt ne a képességeinket hangsúlyozza már a legelején, hanem segítsen abban, hogy mások megismerhessenek minket. Miután már ismernek természetesen a tudás és a szakértelem is fontos szerepet játszik. A poszt akkor lehet alkalmas arra, hogy beszélgetéseket indítson be a komment szekcióban, ha olyasmiről szól, ami a veled kapcsolatban állókat is érinti. Ez tehát bizonyos mértékben kapcsolódik az azonosuláshoz is. Érdemes lehet tehát olyasmiről írni, amiről tudjuk, hogy hozzánk hasonlóan ismerőseink közül is többeknek aktuális. Végül, de nem utolsó sorban pedig egy bejegyzés úgy tud segíteni másoknak, ha felkapott kérdésekre ad, vagy próbál meg választ adni, esetleg egy személyes történetet mesél el, ami kapcsán az ismerőseink érzik, hogy mi is kerültünk hozzájuk hasonló helyzetbe és szívesen nyújtunk segítő kezet.
A LinkedIn esetében sem szabad megfeledkezni az algoritmusról, hiszen ez nagyban befolyásolja, hogy a bejegyzések milyen eredményeket érnek el. A platform algoritmusa azokat a posztokat részesíti előnyben, amik párbeszédet indítanak be, olyan személytől érkeznek, aki közel áll az adott olvasó ismerősi vagy érdeklődési köréhez és amik olyan felhasználótól származnak, aki maga is részt vesz beszélgetésekben. A platform nem csak magára a tartalomra koncentrál, hanem a készítőjére és annak magatartására is, hogy az adott személy hogyan járul hozzá a LinkedIn működéséhez, ökoszisztémájához. A felületen nemrég jelent meg a Szavazás (Poll) funkció, amit nem árthat kipróbálni, ha például párbeszéd indítására szeretnénk törekedni.
Egyértelmű, hogy a LinkedIn már nem csak egy digitális önéletrajz – és már nem is éri meg kizárólag csak így kezelni. Természetesen ez sem egy elhanyagolható funkciója, hiszen egy üzleti platformról beszélünk, azonban előtérbe lehet helyezni a személyes vonalat, elvégre ez is egy közösségi oldal. Hagyjuk, hogy az emberek megismerjenek minket, ne csak a professzionális képességeinket!
Forrás: https://contentmarketinginstitute.com/2020/06/transform-linkedin-presence-publishing/