2021. sze 01.

Hallottál már a nosztalgia marketingről?

írta: Sáringer Viktória
Hallottál már a nosztalgia marketingről?

ben-griffiths-p2bjh8vhs2k-unsplash.jpgManapság már minden újdonságról elmondható, hogy nem is annyira új, mert valamilyen visszatérő elemet tartalmaz vagy valami régebbi dolognak az új verziója.

Itt gondolhatunk a mozifilmekre, hiszen a régi klasszikusoknak készítenek folytatásokat vagy éppen újra leforgatják modernebb környezetben és új szereplőkkel, ahogyan ez a sorozatoknál is előfordul: van, hogy egy meséből készül élőszereplős sorozat vagy egy korábbi sikersorozathoz érkezik reboot. Na és persze a divatban is tetten érhetjük a korábbi évtizedek darabjait, melyek időnként újra és újra trendivé válnak, ahogy a technológiában is virágkorát éri a retro. Gondoljunk csak a gramofonokra és hanglemezekre vagy a félbehajthatós telefonokra.

Na és mi a helyzet a közösségi médiában? Kommunikációnk során többféle módszer is rendelkezésünkre áll, hogy elérjük közönségünket és felkeltsük az érdeklődésüket, de egy valami mindig beválik. Ez pedig a nosztalgia. Mindenki szeret visszaemlékezni gyerekkorára, fiatal éveire és szívesen vesz utalásokat, képeket vagy akár termékmegjelenítéseket, melyek felidézik bennük a régi időket. Ahhoz hogy ezt marketingtevékenységed során a lehető legjobban ki tudd használni, ismerned kell célcsoportodat és meghatároznod, mely korosztályt szeretnéd megszólítani, hiszen ez jelöli majd ki az időkeretet, mely évek népszerű jellemzőiből válogathatsz.

A közösségi média egy nagyszerű lehetőséget ad arra, hogy azonos érdeklődési körrel rendelkező emberek egymásra tudjanak találni. Ha van köztünk egy kapocs, egy közös jellemző, akkor máris bárkivel a világon beszélgetést tudunk kezdeményezni. És ez lehet egy olyan külső dolog, mint hogy hol élünk, de lehet egy olyan egyedi jellemző is, hogy mit kedvelünk vagy gyerekkorunkban milyen édességet ettünk, tiniként milyen zenére táncoltunk a diszkóba, egy meghatározó eseményen milyen ruhát viseltünk.

Ha beszélgetést kezdeményezünk az emberekkel azokról a dolgokról, ami hiányzik nekik a múltból, akkor könnyedén válthatunk ki aktivitást.

Például itt van ez a neten terjedő mém, ami számtalan 90-es évek környékén népszerű eszközt, logót sorakoztat fel. Ahogy láthatjuk a Facebook maga is írja, hogy az oldal többi bejegyzéséhez képest jobban teljesít ez a poszt és ennek az oka a kiváltott aktivitás: a kedvelések, reakciók, megosztások, hozzászólások, kattintások.

 

Ha mi is szeretnénk sikereket elérni hasonló posztokkal, akkor alaposnak kell lennünk, mert bizony a visszájára is elsülhet a dolog, ha nem körültekintően választjuk ki, kiknek és mit posztolunk a múltból. Fel kell ismernünk, mi az, ami számít közönségünknek, mi teszi őket nosztalgikussá, mi az, amire szívesen tekintenek vissza. A kor, származás, életkörülmények, történelmi események mind befolyásolják, hogy mi az, ami kedves számunkra. Nyilvánvalóan nem akarunk senkiben fájó emlékeket ébreszteni vagy sebeket feltépni, emiatt is kiemelten fontos a körültekintő hozzáállás.

Akár saját márkád történetében is visszatekinthetsz! Vagy ha még nincsenek mérföldkövek, akkor az ágazatban, hasonló termékek és szolgáltatások között kutakodhatsz valamilyen emlék után. Például hogy nézett ki az épület 50 évvel ezelőtt, ahol most az üzleted van? Milyen ételeket szolgáltak fel az éttermekben a 80-as években és a Te napi menüdön a héten mi található meg ezek közül?

Néha az sem szükséges, hogy a régmúltba tekintsünk vissza. Volt tavaly egy terméked, ami limitált kiadású volt, de az emberek imádták és azóta is rágják a füled, hogy újra kapható lesz-e? Lepd meg őket és hozd vissza!

Lehet, hogy Te nagyon jó ötletnek tartod a nosztalgikus posztok bevezetését, de alaposan figyeld közönséged reakcióit is. Hiába készítesz remek és ötletes bejegyzéseket, ha nem vevők rá, akkor sajnos ez az irány nem márkádnak való. Ne erőltessük ezt sem, ahogy más poszttípusoknál is mindig kövessük nyomon a visszajelzéseket és a követőink reakciói alapján tervezzük meg jövőbeli posztjainkat.

Forrás: https://sproutsocial.com/insights/nostalgia-marketing/

Szólj hozzá

marketing ötletek nosztalgia tippek tanácsok posztok így csináld posztötlet nosztalgia marketing