Mit lehet még kihozni a hírlevélből, hogy nagyobb bevételre tegyünk szert?
Egy korábbi blog bejegyzésünkben leírtuk, hogyan is kell felépülnie egy jól működő hírlevélnek. Most egy kis ötletet adunk, hogy miként is lehet a hírlevelet a legjobban kiaknázni.
Említettük, hogy a legtöbb hírlevél kiküldő rendszernél lehet időzíteni a leveleket. Ez nem csak arra jó, hogy előre elkészítsük, mielőtt szabadságra megyünk, hanem arra is, hogy egy hírlevél sorozatot hozzunk létre, ahol a frissen feliratkozottak érdeklődését fel tudjuk kelteni.
Biztos mindenki találkozott már olyannal, hogy regisztrál egy hírlevél feliratkozásnál, megadja az email címét és egy-két adatot, amit még elkérnek, pl. születésnap, majd rögtön kap is egy emailt, hasonló tartalommal, hogy Köszönjük, hogy regisztráltál hírlevelünkre!
Ezt úgy kell elképzelni, hogy a rendszerben össze állítunk egy 3-5 levélből álló sorozatot, ami a regisztráció utáni pillanattól elkezd kimenni a feliratkozottnak. Be lehet pontosan állítani, hogy a regisztrációt követően mikor menjenek ki a levelek.
Nézzünk rá egy példát:
Van egy webáruház, ahol felregisztrál a leendő vásárló, majd rögtön kap is egy levelet, amiben megköszöni a cég, hogy hírlevelet igénylet és, ha ügyes a marketinges, akkor a levélben szerepel is egy kuponajánlat, mondjuk 8-10%-os, ami már felkelti annyira a leendő vásárlót, hogy akár a napokban már el is költheti. Ha kicsit sürgetni szeretnénk, akkor rövidebb lejáratú kupont kell létrehozni és erre felhívni a vásárló figyelmét.
Majd eltelik egy kis idő, körülbelül 5 nap, a regisztrációtól számítva és megkapja a következő levelet a sorozatból, amiben az éppen aktuális akciós termékeinket nézheti meg. Ezzel sarkallva őt arra, hogy a korábban megkapott kupont is felhasználhatja rá, ha még eddig nem váltotta be.
Az utóbbi levéltől nézve eltelik ismét egy hét és az aktuális nyereményjátékunkról, kiadványunkról értesíthetjük, ha van ilyen, hiszen ez egy újonnan regisztrált személynek friss információval fog szolgálni és nem kell majd a weboldalon keresnie az ilyen tartalmak után.
Egy másik jó lehetőség lehet arra, hogy megfogjuk a vásárlót, ha felköszöntjük szülinapján és/vagy névnapján, amikor is, megajándékozzunk egy kuponnal, amit bizonyos időintervallumon belül kell felhasználnia. A szülinapját a hírlevélre való feliratkozásnál el tudjuk kérni, amit ilyen esetben fel tudunk használni.
Reméljük sikerült adunk 1-2 hasznos tippet és sikeresen tudjátok majd használni a hírlevelet!