2020. aug 29.

Rendezvénykommunikáció a nulláról? Mutatjuk!

írta: petrapenovac
Rendezvénykommunikáció a nulláról? Mutatjuk!

ke_p1_15.pngHa a közösségi média kommunikációd kifejezetten arra irányul, hogy rendezvényednek, eseményednek híre menjen, ráadásul mindezt teljesen az alapoktól építed fel, könnyen tanácstalannak érezheted magad, hogy hol is kezdd. Most ehhez fogunk egy kis támaszt adni, saját példánkon keresztül.

Ügynökségünk 2020 tavaszán kezelte a bagi Autós Termelői Piac teljes körű Facebook-kommunikációját. Munkánk során teljesen nulláról építettük fel a piac közösségi média oldalát. Bejegyzések keretében osztottuk meg a legfontosabb információkat (helyszín, időpont, vírushelyzetre irányuló korlátozások) és mutattuk be a piacra érkező kiállítókat, termelőket. Természetesen Facebook eseményt is létrehoztunk, amelynél az érdeklődők jelezhették részvételi szándékukat.

ke_pernyo_foto_2020-08-11_18_06_18.png

A kezdeti szakaszban felvezető kommunikáció folyt, ennek során napi rendszerességgel 1-2 posztot tettünk közzé, amelyekből kiderült leendő vásárlóink számára, hogy pontosan hol találják majd a piacot, hogyan tudják megközelíteni, illetve információt kaptak a nyitvatartásról is.

ke_pernyo_foto_2020-08-11_18_07_16.png

Ügyeltünk rá, hogy minden bejegyzésben szerepeljen valamilyen praktikus információ az időpontról, a helyszínről vagy a termékekről. Ebben az esetben természetesen az ismétlődés sem probléma, hiszen a kezdeti kommunikáció során nem árt biztosra menni, hogy azok is megtaláljanak minden tudnivalót keresgélés nélkül, akik mondjuk az indulás után egy héttel érkeznek oldalunkra.

ke_pernyo_foto_2020-08-11_19_11_39.png

ke_pernyo_foto_2020-08-11_18_15_19.png

A technikai információk mellett a kiállítóinkat is bemutattuk, hogy az érdeklődők már az első alkalom előtt is ízelítőt kaphassanak abból, hogy mi is vár rájuk az Autós Termelői Piacon. Egy-egy posztban azt is összefoglaltuk, hogy milyen portékákkal készülnek nekik a termelők, emellett pedig a konkrét vállalkotásokat is megjelenítettük a bejegyzéseinkben, bemutatkózójukkal és fényképeikkel.

ke_pernyo_foto_2020-08-11_18_59_03.png

ke_pernyo_foto_2020-08-11_18_58_41.png

Mivel maga a piac azért jött létre, hogy a koronavírus ideje alatt árusítási lehetőséget kínáljon az ország bármely pontjáról érkező termelők számára, így természetesen azt is ismertetnünk kellett a kommunikáció során, hogy a járványhelyzetre tekintettel milyen intézkedések érvényesek a rendezvény területén. Vásárlói idősávok lettek kialakítva, illetve természetesen a maszkviselésre is kértük vásárlóinkat és kiállítóinkat egyaránt.

ke_pernyo_foto_2020-08-11_18_59_58.png

A bejegyzések közül persze nem hiányozhatott magának a piacnak az eseménye sem, aminél az érdeklődők jelezhették ismerőseik számára és számunkra is, ha terveznek ellátogatni hozzánk. Az esemény leírásában minden hasznos információ megtalálható volt, amikre a posztok is kitértek. Emellett az oldalra látogatók a piac mögött álló ötletet, a kezdeményezés célját is megismerhették.

ke_pernyo_foto_2020-08-11_19_01_05.png

A felvezető szakaszban hirdetésekkel is megerősítettük bejegyzéseinket, hiszen az volt az elsődleges cél, hogy minél többekhez eljusson ez az új esemény. Ezeknek köszönhetően több tízezer emberhez is sikerült eljutnunk tartalmaink révén, sokkal többekhez, mint ahányan az oldalunkat ekkor kedvelték.

ke_p2_9.png

Fontos azonban kiemelni, hogy a posztok organikus úton is meglehetősen jól teljesítettek, több bejegyzés esetében is igen magas aktivitási arányt értünk el. Ez alatt azt értjük, hogy a kedvelések és különböző reakciók mellett igen sok megosztást is szereztek ezek a tartalmak, valamint a hozzászólások révén újra és újra felbukkantak a kedvelők ismerőseinek hírfolyamában, így több posztunk hirdetés nélkül is messze túljutott a követőbázisunkon.

ke_pernyo_foto_2020-07-14_14_10_22.png

Igazán sikeresnek érezzük a piac, mint rendezvény felvezető kommunikációját, hiszen már az első alkalommal is több mint kétezer érdeklődő látogatott el a helyszínre. Az ezt követő hetekben pedig még ennél is magasabb látogatószámot értünk el. A kiállítók köre is hétről hétre bővült, így egyre változatosabb kínálattal találkozhattak a vásárlók.

ke_pernyo_foto_2020-08-11_19_13_51.png

Hogyan is érdemes tehát egy rendezvény kommunikációját felépíteni a közösségi médiában?

  1. Kezdd a lényegi, technikai információkkal! Legyen egy „bejelentés”, amiből kiderül, hogy ez az esemény hamarosan megrendezésre kerül. Emeld ki a helyszínt és az időpontot akár több posztban is!
  2. Hozd meg az emberek kedvét! Mutasd be részletesen, mi is vár rájuk a rendezvényen, tudasd velük, hogy miért is érdemes ellátogatniuk. Ahogy bemutattuk a kiállítókat, szinte bármely esemény esetében bemutathatók a fellépők, résztvevők, előadók, és így tovább. Nem árt, ha már a tervezési szakaszban összegyűjtesz egy nagyobb mennyiségű posztötletet, hogy legyen miből dolgozni.
  3. Ha Facebook eseményt is létrehozol, ezt se felejtsd el megosztani bejegyzésként, hogy többekhez eljusson és visszajelezhessenek rá!
  4. Használj hirdetéseket! A kezdeti szakaszban nem egyszerű rajongóbázist építeni, követőket szerezni, így kellhet egy kis rásegítés. Ez különösen igaz akkor, ha egy esemény promótálásáról van szó. Vidd hírét rendezvényednek!
  5. Tartsd fenn az érdeklődést! Reagálj aktívan a kommentekre, üzenetekre, maradj kapcsolatban az oldal kedvelőivel. Ez az organikus elérést is növeli, hiszen a kommentek miatt a posztok újra fe-felbukkannak a hírfolyamban.

Nem kell tehát megijedni az események felvezető kommunikációjától! Természetesen nem kis falat és nem is öt percbe telik, de megfelelő előkészítéssel már néhány hét alatt is látványos eredményeket lehet elérni. Ügyelj rá, hogy folyamatos és egyenletes legyen a tartalmak áramlása, hogy az emberek ne feledkezzenek meg az eseményről, de ne is legyen nekik túl sok egyszerre.

A következő részben azt mutatjuk be, hogy hogyan tudod a követőktől kapott tartalmakat felhasználni az oldaladon, illetve elmondjuk mire kell ebben az esetben kiemelten odafigyelned. Tarts velünk legközelebb is!

Szólj hozzá

tipp esemény kommunikáció ötletek tippek