Vásárlás a közösségi médiában – Hogy működik és miért kell vele foglalkoznod?
Az online vásárlás bizony már megjelent a közösségi médiában is. Már egyre több közösségi felületen találkozhattál Te is azzal, hogy a feltöltött tartalmakon címkéket helyeznek el a cégek, amire klikkelve még több infót tudhatsz meg, sőt meg is veheted a kiszemelt termékeket. Emellett sok helyen már a közösségi felületen belül mintha egy mini webshopot hoztak volna létre, át tudod nézni a választékot és meg is rendelheted, amit szeretnél.
Őszintén szólva az e-kereskedelem virágzásán nem csodálkozhatunk, a koronavírus nagyban hozzájárult, hogy a digitális lehetőségek minden vártnál jobban teljesítsenek. Az emberek közül pedig egyre többen, egyre többet vannak fent a közösségi platformokon és bizony sokak napjából akár órákat is elvehet a különböző felületek nézegetése, görgetése. Így marketing szempontból mindenképp fontos volt, de már nem csak promótálhatjuk termékeinket, hanem árulhatjuk is. A felhasználóknak nem kell kilépnie az alkalmazásból vagy az adott közösségi média oldal böngészőablakából, hanem azonnal, gyorsan, platformon belül vásárolhatnak.
Az e-kereskedelem lényege igazából az, hogy áruljuk és eladjuk termékeinket. Azonban azt fontos megemlíteni, hogy a látogatók több, mint fele mobilról keresi fel a vásárlási oldalakat és a mobil felhasználók körében nagyobb a visszalépési arány, mint a laptopról, asztali gépről vásárlók esetében. Mivel már teljesen megszokott, hogy az emberek telefonjukról vásárolnak, így mindenképp úgy kell szabnod eladási felületedet, hogy jól átlátható, mobilra optimalizált legyen és minél egyszerűbb legyen a vásárlás. Emiatt is remek a közösségi médiában megvalósuló értékesítés, mert nem kíván sok plusz lépést és adott felületen belül megoldható minden.
Már rengeteg közösségi oldalon elérhető a vásárlási funkció, de a leginkább fejlettek a Facebook és az Instagram. A többi felület sincs nagyon lemaradva, már a YouTube-on és TikTok-on is elérhető a vásárlási gomb, illetve a Twitter is kísérletezik ilyesmivel.
Először is nézzük meg a Facebook-ot! A Facebook Bolt egyszerűen és ingyenesen használható, csupán business profilunkra van szükség. A Facebook elvégzi helyettünk a munka nehezét, mert egyes esetekben akár magától is behúzza a termékeket, emellett alapvetően úgy szabja a vásárlási felületet, hogy a felhasználói élmény maximális legyen, így nem nekünk kell bajlódni az optimalizálással. A Messenger pedig lehetővé teszi a kommunikációt a vásárlókkal, használhatjuk úgy, mint egy ügyfélszolgálatot. Szintén a Facebook előnyei közé tartozik a népszerűsége, hiszen már szinte minden korosztály megtalálható a felületen és lassan már mindenkinek van saját Facebook-profilja.
Az Instagram vásárlási felületéhez össze kell kötni üzleti fiókunkat Facebook-oldalunkkal. Ez a platform számos kreatív megoldást kínál, tekintettel arra, hogy a vizualitásra koncentrál. Az emberek inspirálódhatnak a posztokból, sztorikból, majd a címkékre kattintva lecsaphatnak az egyes termékekre.
A The Tiny Tassel márka például kézzel készített ékszerekre specializálódott és a Facebook Boltot használja, hogy informatív, jól átlátható módon mutassa be termékeit. Mindegyik terméknél van lehetőség a személyreszabásra, a részletes leírás elolvasására és a szállítási infók megismerésére.
Nézzük, milyen előnyökkel jár, ha Te is belevágsz a közösségi média értékesítésbe!
Sok új, potenciális vásárlót érhetsz el!
A márkák hűséges rajongói egyre inkább nyitnak az online vásárlás felé. Az Egyesült Államok vásárlóinak háromnegyede megváltoztatta a vásárlói szokásait, mióta elkezdődött a járványhelyzet, 40%-uk pedig azokat a márkákat helyezi előtérbe, amik megfelelnek új, digitális vásárlási igényeiknek. Több mint 50% ismer meg új márkákat a közösségi médiában.
Érjük el az embereket ott, ahol megtalálhatók!
Talán még sosem volt ilyen népszerű a közösségi média használat, mint most, így rengeteg ember megtalálható a felületeken és rendszeresen aktívak. Emiatt nincs is jobb hely, ahol eljuttathatnánk hozzájuk üzenetünket, mint a közösségi oldalakon. Járjunk utána, melyik közösségi oldalon aktív célcsoportunk és erre a felületre koncentráljunk!
A vélemények, ajánlások ereje
Ha még csak most kezded az értékesítést a közösségi médiában, akkor fontos, hogy ösztönözd az embereket véleményezésre, értékelésre. Ugyanis a legtöbb online vásárló elolvassa, utánanéz a felhasználók véleményeinek, kritikájának, hiszen nem tudják a terméket megfogni, megnézni, kipróbálni vásárlás előtt. Így nem marad más, amiben bízhatnak, mint a többi, független vásárló őszinte véleménye. Sokan már nem adnak a reklámszövegekre és bizalmatlanok a márkák saját szavaival szemben, hiszen tudják, hogy számukra az eladás a cél. Viszont egy vásárlónak nem érdeke valótlant állítani, így jónéhányan megbízhatóbbnak tartják a véleményüket.