2023. okt 24.

Hol tart az e-kereskedelem hazánkban?

írta: Sáringer Viktória
Hol tart az e-kereskedelem hazánkban?

blog_6.pngKár tagadni, hogy az elmúlt évek rendesen felborították az alapvetően elvárt normákat és előrejelzéseket, így természetesen az e-kereskedelem is más ütemben fejlődött, mint ahogy arra számítani lehetett. A legnagyobb változásokat a koronavírus járvány okozta, ami habár átfogóan megviselte a világot és a gazdaságot, de közben az online megoldásokra való igény mégis nőtt, hiszen ez volt a biztonságos vásárlási lehetőség a karantán idején.

A koronavírus a fogyasztói szokások változását hozta és jó esély volt rá, hogy sok akkor kipróbált változást az emberek a későbbiekben is alkalmazni fognak. Például egyesek ekkor tanulták meg az online rendelés rejtelmeit, a webshopok használatát és a közösségi média kereskedelemmel is megbarátkoztak. Persze ne feledkezzünk meg a felvásárlási lázról, a fogyasztói fókusz megváltozásáról, az áruhiányokról és az áremelkedésekről sem. És habár úgy tűnik, hogy szépen lassan visszaállt az életünk a koronavírus előtti „normálisra”, úgy tűnhet, mindig történik valami, ami felborítja az elképzeléseket. Példaként említhetjük a háborús helyzetet, ami más országok gazdaságára is kihatással van, így sok esetben az infláció is megnehezíti napjaink kereskedelmét mind a cégek, mind a fogyasztók részéről.

blg1.PNG

No, de mi is a helyzet az e-kereskedelemben, napjainkban?

Az e-kereskedelmi piac helyzete

Cikkünkben a GKID kutatását ismertetjük, akik egy hazai digitális kereskedelmi körképet készítettek. Eszerint a magyar e-kereskedelem 2022-ben mérsékelt növekedést mutatott, 9,9%-kal bővült és az online értékesítés részaránya 10% alá esett.

Az online rendelések száma viszont 11,8%-kal nőtt, ami évi 77,1 millió rendelést jelent. A magyar webáruházak átlagosan 4,8%-os forgalmi növekedést tapasztaltak. 

blg2.PNG

Hogyan érhető el növekedés?

2023-ra a magyar kereskedők átlagosan 10-11%-os forgalomnövekedést várnak. A növekedés eléréséhez szükséges a vásárlói élmény javítása. Ide tartoznak a felhasználóbarát felületek, olyan fejlesztések, amik megkönnyítik a vásárló teljes útját, emellett pedig új lehetőségeket is kínál számukra. Például új fizetési vagy szállítás opciók bővítésével még inkább személyre szabhatóbb a vásárlás és mindenki megtalálhatja a számára megfelelőt. Manapság a futárszolgálatok mellett a felvevő pontok is népszerűek, így erre is érdemes lehet nyitni.

blg3.PNG

Hogyan fizethetünk?

Az emberek online felületekkel szembeni (sajnos részben jogos) bizalmatlansága miatt fontos lehet, hogy utánvételes lehetőség is legyen még mindig. Ma már szerencsére számtalan biztonságos és egyszerű online fizetési mód is rendelkezésre áll, ami felgyorsítja a folyamatot és nagyon kényelmes, így ez is nagy népszerűségnek örvend. 2022-ben például az online rendelések 63%-a elektronikus fizetéssel történt. Az online fizetések aránya évről évre növekszik.

blg_4.PNG

A magyar webáruházak különféle fizetési módokat ajánlanak fel a vásárlóknak, melyek közül szinte mindenhol elérhető az utánvétes fizetési opció készpénzzel és bankkártyával, illetve az online történő kártyás fizetés.

A boltban való átvételre nem mindenhol van lehetőség és csak kevés helyen kínálnak áruhitelt.

blg_5.PNG

Külföldi piac

Hazánkban is egyre népszerűbbé válik az opció, hogy a cégek kilépjenek a nemzetközi piacra. Habár a kördiagramon megfigyelhető, hogy nagy arányban még csak a tervek között szerepel ez a lépés és persze vannak kudarcok is, akik már megpróbálták, de valamiért inkább felhagytak ezzel.

Ahhoz, hogy meghódítsuk a külföldi piacot, rengeteg erőforrásra van szükség, így érdemes alaposan megfontolni a döntést.

ert.PNG

Miért külföld?

Mivel láthattuk, hogy sok cég szeretné a jövőben megcélozni a külföldi célközönségeket is, meg kell vizsgálni az okokat, hogy miért is van ez így. Elsődlegesen vezet a válaszok között a termék jellege, ami miatt nem csak hazánkban arathat sikert, hanem más országokban is.

Vannak, akik már a kezdetek óta ezzel a tervvel vágtak bele a kereskedelembe, míg mások a nagyobb közönség elérésnek reményében vetnék ki hálójukat a külföldi online térre.

ertk.PNG

Mik a növekedés korlátai?

Nem csak a külföldi terjeszkedéssel, de a belföldön elért sikerekkel kapcsolatban is elmondható, hogy a webáruházak korlátokat tapasztalnak. Nem egyszerű feladat a fogyasztókat rávenni arra, hogy vásároljanak, majd újra megtegyék ezt és az új érdeklődők bevonzása sem kis feladat.

Ám fontos észrevenni, hogy ez a két pont nagyon szorosan összefügg a harmadik korláttal, a marketing nehézségeivel. Ugyanis ha nem jó a marketing, ha erre nem fordítunk elég figyelmet és erőforrást, akkor szinte lehetetlen új embereket elérni és a már meglévőket újra aktivitásra ösztönözni. Tehát a marketingen spórolni nem jó ötlet, hiszen ezzel rengeteget kockáztatunk.

blg6.PNG

Mit tehetünk a fejlődésért?

Már ejtettünk pár szót a növekedési lehetőségekről, de most még részletesebben láthatjuk, hogyan terveznek a webáruházak a jövőben optimalizálni és racionalizálni.

Ha nő az ügyfélélmény, akkor nő az elégedett és hűséges ügyfelek száma, ami napjainkban nagy kincs, hiszen így többszöri vásárlást, illetve személyes ajánlásokat nyerhetünk. Épp ezért remekül kiegészül ez a brand építésével, a közönséggel való kapcsolatok kiépítésével és a hűséges vásárlók jutalmazásával.

A jövő kulcsa pedig az automatizációban rejlik – minél egyszerűbb, gyorsabb, minél kevesebb human erőforrással.

blg7.PNG

Te mit gondolsz a GKID kutatásának eredményéről?

Forrás: https://gkid.hu/2023/05/15/dkk-2023-1/

https://gkid.hu/wp-content/uploads/GKID-MC_DKK-publikus-riport-2023-I.pdf

Szólj hozzá

marketing weboldal kutatás online kereskedelem felmérés online marketing webshop fogyasztók webáruház kiskereskedelem online rendelés e-kereskedelem