2014. júl 14.

Erről beszéltek a Balaton Sound kapcsán

írta: Klausz.Melinda
Erről beszéltek a Balaton Sound kapcsán

A közösségi média felületek tökéletesek a fogyasztói kommunikáció lemérésére - olyannyira, hogy már külön szakág foglalkozik a vélemények mérésével, elemzésével, melyet érzelemmérésnek hívunk. A magyar nyelv cizelláltsága megnehezíti ugyan a méréseket, így jelenleg ingyenes szoftverek elsősorban angol keresésekre állnak rendelkezésre, de a Balaton Sound példáján röviden bemutatjuk, mit és hogyan lehet megtudni a közösségi média felületeken megjelenő tartalmakról (és véleményekről).

bsAz eredmény szerint akár a Balatonsound (piros sáv), akár a Balaton Sound (kék sáv) keresettsége növekszik a Google-n keresztül 2007 óta. A keresések jellemzően Magyarországról érkeznek, ám 100-ból minden 7. érdeklődés Szlovákiából, 3. Belgiumból és Ausztriából, 2. pedig Csehországból jön.

Városok szerint Siófok, Sopron, Érd, Budapest, Zalaegerszeg és Tatabánya vezeti az érdeklődési sorrendet, ahogyan ábránkon is látható.

A legjellemzőbb kapcsolódó kulcsszavak a keresésekhez a VOLT 2014., a Lake Balaton valamint Zamárdi szavak.

A beszélgetések típusát tekintve elmondható, hogy - nem meglepő módon - elsősorban a képalapú kommunikáció volt jellemző a közösségi média felületeken, melyet többségében a fellépők, másodsorban a felhasználók és látogatók, míg harmadsorban a Mastercard és médiumok (pl. HVG, Index) képei, képgalériái tették ki.

A szövegalapú kommunikációban a sár, pocsolya, esik, eső, Mastercard, Heineken, boys kulcsszavak domináltak.

Meglepő módon egy 2010-es, Photobucket tartalom is a népszerűségi listára került az érzelemmérés során, feltételezhetően egy véleményvezér és ismerősi közege kezdett el nosztalgiázni az akkori Pet Shop Boys koncert kapcsán.

 

Szólj hozzá