2015. nov 30.

Változások a Facebook-on

írta: BDóra.
Változások a Facebook-on

mark-zuckerberg-priscilla-chan-annieBár Mark Zuckerberg bejelentette, hogy születendő kislányuk miatt 2 hónapra szabadságra megy, a Facebook háza táján továbbra sem áll meg az élet. Sőt! Az utóbbi időben több újítást is bejelentettek, amivel könnyebbé tehetik a felhasználók és az adminok életét. Ebből mutatunk is néhányat.

Szakítás utáni segítség:

A Facebook segítségével sokkal könnyebben el lehet majd rejteni az exet, anélkül, hogy törölnünk kéne az ismerőseink közül. Nem csak a másik fél bejegyzéseit és posztjait redukálhatjuk le hírfolyamunkban, de a saját megosztásinkat is láthatatlanná tehetjük az ex számára. Ráadásul még azt is lehet korlátozni, hogy kik lássák a korábbi közös képeket, bejegyzéseket.

Felkérés visszavonása:

Előfordulhat, hogy valakit meggondolatlanul jelölünk ismerősnek. Eddig ebben az esetben sajnos nem tudtunk tenni semmit. Innentől viszont változik a helyzet, ugyanis hamarosan érkezik a visszavonás gomb.

Bővül az értesítések listája:

Azt már megszokhattuk, hogy a Facebook értesítést küld, ha ismerőseink hozzászóltak bejegyzésünkhöz, vagy megosztottak valamit üzenőfalunkon. Ez annyival bővül még, hogy ha mobilon megnézzük egy ismerősünk profilját, akkor felugrik egy értesítés, hogy látogassuk meg egy másik ismerősünk idővonalát is.

Work Chat:

A Facebook at Work alkalmazás segítségével nem fog szúrós tekintettel nézni ránk a főnök sem a facebookozás miatt. A program lényege, hogy a munkahelyi fiókunkat külön választja a személyes fiókunktól, így eltűnnek a zavaró tényezők a munkaidő alatt. (Jelenleg ez még zárt próba korszakát éli.) Ehhez érkezett a Work Chat, amivel csak a kollégáinkkal tudunk kommunikálni (egyelőre még csak androidos felületre érhető el).

Üzenetküldő panel adminok számára:

Úgy tűnik, hogy az adminok által használt mostani üzenetküldő felület is változni fog hamarosan. Mutatunk róla egy képet, amit a Social Times osztott meg:

Névtelen2 másolata

A gyűjteményt az adweek.com cikkei alapján válogattuk össze. Szerinted melyik a leghasznosabb újítás?

Ha megismernéd a legújabb Facebook trükköket tarts velünk kiscsoportos oktatásainkon!

Szólj hozzá