2020. okt 19.

5 dolog, amivel javíthatod a jövő évi marketingstratégiád

írta: petrapenovac
5 dolog, amivel javíthatod a jövő évi marketingstratégiád

photo-1544393569-eb1568319eef.jpegAbban talán minden marketingszakember egyetért, hogy a munka nagy részét – különösen mostanában – azt teszi ki, hogy megtanulunk alkalmazkodni az új és kiszámíthatatlan eseményekhez, a változásokhoz. A digitális világban percek alatt megváltozhat bármi, így nem árt rugalmasnak lenni. Bár még van néhány hónapunk az évből, azért már érdemes elgondolkozni azon, hogy mi alapján is tudjuk javítani a stratégiánkat 2021-re. Ugyan nem tudjuk megjósolni, mit hoz a következő év, de az idei tanulságokat már számba tudjuk venni. Tudjuk például, hogy milyen tartalomtípusokkal érhetünk el magasabb aktivitást és mit néz-olvas szívesen a közönségünk. Lássunk néhány fontos adatot a SproutSocial felméréséből, amit mindenképp érdemes szem előtt tartani a stratégia felépítésénél.

Az emberek azért követik a márkákat a közösségi médiában, hogy naprakészek legyenek az újdonságokkal kapcsolatban

Persze sokan a szórakozás és az inspiráló ötletek miatt követnek különböző cégeket, azért a felhasználók 57%-a az újdonságok és hírek miatt figyeli az oldalakat. Ez nem is túl meglepő, hiszen sokan szeretnének első kézből értesülni a vadiúj termékekről, újonnan bevezetett szolgáltatásokról és persze az akciókról, amikről sok esetben jóval gyorsabban kaphatnak hírt a közösségi csatornákon. Minden kiemelkedő információt érdemes megosztani ezeken a felületeken, hiszen az emberek rengeteg időt töltenek online, így üzeneted itt érhet célba a leggyorsabban és a legkönnyebben.

A kimagasló ügyfélszolgálat kulcsfontosságú

handshake-3382503_1280.jpgHa eddig még nem volt prioritás az, hogy közösségi oldalaidon az ügyfélszolgálat is elérhető legyen, ennek mindenképp be kell kerülnie a jövő évi stratégiába! A követők 49%-a ugyanis úgy gondolja, hogy inkább megszünteti egy márka követését a közösségi médiában, ha annak silány az ügyfélszolgálata. Nem lehet tehát figyelmen kívül hagyni a beérkező üzeneteket, kommenteket, mert bizony az emberek nagy hányada fordul a cégek social media profiljához segítségért. Elvégre közösséget szeretnénk itt építeni, nem igaz? És a minőségen túl a gyorsaság is kulcsfontosságú: a vásárlók 79%-a azt várja a cégektől, hogy az üzenetükre 24 órán belül érkezzen is válasz. Nem csupán a gyors segítségnyújtásról van szó, hanem arról is, hogy a gördülékeny kommunikáció több hűséges ügyfelet eredményez. 

A felhasználók figyelik az ajánlásokat

A közösségépítés az online felületeken bizony nem egyszerű. Nem elég, hogy rengeteg másik céggel versenyzel, még a felhasználók figyelmét is meg kell ragadni, ami a manapság tapasztalható információáradatban nem is olyan könnyű. Ha több embert szeretnél elérni, tudnod kell, hogy a felhasználók mi alapján találnak rá új fiókokra, amiket követhetnek. A felhasználók 45%-a támaszkodik a közösségi oldalakon megjelenő ajánlásokra és a bizonyos felületeken elérhető felfedezés szekcióra. Ismerni kell tehát az egyes oldalak működését annak érdekében, hogy kitapasztald, milyen tartalmak is bukkannak fel a követőidnek.

A kép és a videó nélkülözhetetlen

pexels-photo-1970139.jpegAz általad megosztott tartalmaknak nem csak relevánsnak kell lenniük a követőtáborod számára, de vizuálisan is különleges élményt kell nyújtaniuk. A felhasználók 68%-a fotók, 50%-a pedig videók hatására lép kapcsolatba a cégek oldalával, tehát ezek váltanak ki belőlük interakciót és elköteleződést. Érdemes tehát azokat a posztokat, amiket normál esetben szövegben fogalmaznánk meg, képes vagy videós formába önteni! Amit le tudunk írni, azt el is tudunk mondani, ugye? Ezek a tartalmak sokkal könnyebben fogyaszthatók, mint egy hosszan megírt szöveges poszt, ráadásul a figyelmet is jobban megragadják. 

Idő és információáramlás

Minden erőfeszítés ellenére akadhatnak nehézségek, amikkel a marketingszakembereknek szembe kell nézniük. Ilyen például az, hogy sok esetben kevés idő áll rendelkezésre, hogy valóban a maximumot hozhassuk ki a stratégiánkból, valamint az, hogy gyakran rajtunk kívül álló okok miatt nem megfelelően áramlik az információ. Sok olyan tényező van a digitális világban és a közösségi médiában, ami eltereli a felhasználók figyelmét a valóban fontos üzenetekről. Erre persze nem lehet külön felkészülni, de nem árt észben tartani, hogy mindig lesznek külső faktorok.

A digitális szféra folyton változik, néha szinte lehetetlen lépést tartani. Mindig szükséges felállítanunk egy stratégiát, ám rugalmasnak kell lennünk, hiszen bármi felülírhatja a terveinket. Mi más lenne erre jobb szemléltető példa, mint az idei évünk?

 

Forrás: https://sproutsocial.com/insights/stats-for-marketing-in-2021/

Szólj hozzá

marketing tipp kép videó ügyfélszolgálat stratégia ötletek tippek