Ezeket a hibákat kerüld el Facebook-hirdetéseknél!
2020-ban a Facebook-on már tízmillió felhasználó hirdetett aktívan, kihasználva a platform adottságait, hogy népszerűsítsék termékeiket, szolgáltatásaikat. Ez 3 milliós növekedést jelentett az előző évhez képest
Minél nagyobb a Facebook hirdetéseinek népszerűsége, annál több lehetőség áll rendelkezésünkre, a fejlesztések folyamatosak. Azonban minél bonyolultabb egy hirdetés beállítása annál több helyen hibázhatunk és bizony maga a platform is tartogat olyan hibákat, melyek megnehezítik dolgunkat.
Sokan a nehézségek miatt nem is akarnak a Facebook-hirdetésekkel foglalkozni, ám sok cég esetében nagyszerű eredmények érhetők el a felületen, így ne mondjuk azonnal nemet. Vizsgáljuk meg célközönségünk felhasználási szokásait, aktivitását, és ha szükséges, vonjunk be egy ügynökséget, akik segítenek megfelelően beállítani a hirdetéseket. Ugyanis lehet, hogy hosszútávon kevesebb befektetéssel jobb eredményeket érhetünk el egy szakértő segítségével, mintha saját magunk próbálkozunk – bizony akkor is, ha a szakértőnek vagy az ügynökségnek fizetnünk kell a segítségért. Hiszen egy jól beállított hirdetés alacsony költségből is valós, mérhető eredményeket, konverziót hozhat.
Amennyiben nem szeretnénk bevonni egy külsős szakembert, mi magunk is tanulhatunk, hogy kezelni tudjuk saját hirdetési fiókunkat. Most segítünk, hogy milyen hibákat érdemes elkerülnöd!
1. Bizonytalan, hogy mit is szeretnénk elérni
Legyen egyértelmű a cél! Miért szeretnél hirdetni? Mit akarsz elérni a hirdetésekkel? Fel kell tenned magadnak a kérdéseket és a Facebook nyújtotta lehetőségek közül a céljaidnak leginkább megfelelő opciót kiválasztanod. Ugyanis nem mindegy, hogy a cél a felhasználók weboldaladra való átirányítása, egy termék népszerűsítése, Facebook-oldalad rajongóbázisának növelése vagy a márkaismertség növelése.
2. Nem adsz értéket
Egy nagyon gyakori hiba, hogy a hirdetésekből nem derül ki, milyen értéket tud kínálni a cég, a termék, a szolgáltatás. Ez az indok, az ok, hogy miért is érdemes Téged választani, miért pont emellett a termék mellett tegyék le voksukat az emberek. Egy igazán hatásos hirdetés után a vásárló máris tudja, hogy miért jár jól a termékkel, miért vegye meg.
Ehhez jó, ha előtérbe helyezed, milyen előnyökkel jár a termék, milyen pozitív dolgokra számíthat az érdeklődő, ha átkattint weboldaladra. Használj releváns vizuális elemeket! Mint például egy fotót, amin egy személy, influencer szerepel boldogan a termék társaságában. Olyan módon fogalmazz, ami jól érthető, egyszerű, átlátható. Tagoláshoz sorközt, emojit, kulcsszavak kiemeléséhez hashtag-eket alkalmazhatsz. Ne utalgass, legyen mindenki számára egyből érthető, miért jár jól a termékkel, miért válasszon Téged.
3. Nem megfelelő a targetálás
A Facebook hirdetésekkel hatalmas célközönséget érhetsz el. Ha nem pontos a célzás, akkor viszont nem garantáltak a jó eredmények. Ugyanis lehet bármilyen remek a termék, ha nem a megfelelő embereket tájékoztatod erről, vagyis nem célközönségedet éred el a hirdetésekkel, akkor hiába várod a konverziót.
4. Rosszul választod meg, milyen hirdetéstípust alkalmazol
A Facebook számtalan lehetőséget kínál arra vonatkozóan, milyen tartalomtípussal jelenjen meg hirdetésünk. A sok választás viszont néha nem előny, hanem hátrány is lehet, ha nem jól választasz a kínálatból.
Hogy mégis milyen tartalomtípusok közül választhatsz? A legnépszerűbb opciók: különböző méretű fotók, képgalériák, videók, carousel (galéria egymás melletti képekből, ahol a képekhez linkeket kapcsolhatsz), diavetítés.
Mindegyik típusnak vannak előnyei és hátrányai. Hogy Neked melyiket kell alkalmaznod függ attól, kikből áll célközönséged, mik a céljaid a hirdetéssel, egy vagy több termék mutatsz-e be a hirdetésben, milyen eszközt használnak elsősorban közönséged tagjai, milyen típusú és minőségű tartalmak állnak rendelkezésedre.
5. Túl sok hirdetés fut egyszerre
Ha egyszerre sok hirdetésed fut és ráadásul többféle terméket hirdetsz ugyanarra vagy hasonló célközönségre, akkor az összezavarhatja az embereket. Jobb taktika, ha egyszerre csak egy termékre koncentrálsz és ez köré építesz fel egy erős kampányt mind organikus, mint hirdetett posztjaidnál.
6. Csak eladni akarsz
Igen, tudjuk, a legtöbb hirdetés célja az, hogy eladjunk valamit – sőt, ha lehet, minél többet adjunk el. De senki sem szereti azt a márkát, aki folyton csak „tukmálja” a termékeit, állandóan eladni akar, mindig betalálnak a hirdetései, amik másról sem szólnak, csak hogy vásárolj, vásárolj, vásárolj. Az értékesítési tölcsért érdemes egy kicsit továbbfejleszteni. Jó ötlet például, ha felajánlunk valamit ingyen vagy egy regisztációért cserébe. Gondoljunk mondjuk egy pár oldalas E-book-ra, egy ingyenes oktató videóra, egy To-do listára, néhány hasznos tanácsra. Bevethetünk ingyenes próbaidőszakot, demókat, időhöz kötött, kiemelt akciókat (csak ma, csak eddig, egyet kettő áráért és társai). A játékos posztok, nyereményjátékok, mémek vagy vicces tartalmak mind ahhoz járulnak hozzá, hogy kapcsolatot építsünk ki közönségünkkel és ne úgy gondoljanak ránk, mint arra a cégre, aki mindig nagyon agresszív marketinget folytat és állandóan eladni akar. Hiszen ez inkább a cél ellentétét váltja ki és ellenállást szül.
7. Nem felelünk meg az irányelveknek
A Facebook hirdetési szabályzatának muszáj megfelelnünk, ha a platformon akarunk reklámot indítani. Jó, ha többször is átnézzük, hogy biztos minden kritériumnak eleget teszünk-e, különben úgyis nagyon hamar elutasításra kerül majd hirdetésünk és akár a letiltást is kockáztatjuk. Sajnos sokszor előfordul, hogy még akkor is visszadobja a rendszer a hirdetést, ha tényleg nincs benne olyan hiba, ami ezt indokolná és időnként nem is csak egyszer, hanem véglegesen elutasítja. Ez akár napokkal, hetekkel a hirdetés indítása után is megtörténhet.
Ennek kapcsán, hogy a cikket vidáman zárjuk, hoztunk egy találó TikTok-videót, ami kifigurázza a Facebook hirdetési rendszerét:
@digitalmarketingsecrets Tell me I’m wrong. #facebookads #facebookmarketing #digitalmarketing #marketing #mediabuying #onlineadvertising
♬ Quirky - Oleg Kirilkov
Forrás: https://adespresso.com/blog/facebook-ad-mistakes-fix/