2021. aug 23.

Mi is az a Facebook elérés?

írta: Sáringer Viktória
Mi is az a Facebook elérés?

austin-distel-21gwwco-jbq-unsplash_1.jpgHa a Facebook marketing a téma, akkor gyakran előkerül az elérés fogalma. És ez nem is meglepő, hiszen a siker egyik mutatója ez és mind azt akarjuk, hogy minél több embert érjenek el bejegyzéseink. 

Mit jelent az elérés?

Röviden ez jelenti azt, hogy hány felhasználó látta a bejegyzést. Nem függ attól, hogy váltott-e ki belőlük aktivitást, mennyi időt töltöttek a poszt nézegetésével, csupán annyit takar, hány felhasználónak jelent meg a bejegyzés.

Hogyan tudjuk értelmezni az elérést?

Ahhoz, hogy értelmezni tudjuk az elérést, kell egy időkeret is. Például a poszt elérését figyelhetjük az első 24 órában, 3 napban, a héten vagy akár egy hónapos időintervallumban. Általános elérésről nehezebb beszélni és tanulságokat leszűrni, ugyanis nem sok értelme van két teljesen különböző posztot összehasonlítani elérés szempontjából, ha az egyik már egy éves, a másik pedig tegnap vált nyilvánossá.

Az elérést nem csak egyesével, posztonként vizsgálhatjuk, hanem összesítve is, hogy mondjuk egy nap, héten vagy hónapban összesen hány embert értünk el.

elert.PNGA heti elérések számát a Facebook Creator Studioban láthatjuk.

Mi befolyásolja az elérést?

Az elérést befolyásolja rengeteg faktor, az algoritmustól függ, hány felhasználónak mutatja meg az adott bejegyzést a platform.

Néhány fontos befolyásoló tényező:

  • Aktivitás, interakciók a követőktől és azoktól a felhasználóktól, akik nem követik oldaladat.
  • Tartalomtípus és optimalizálás. Ide tartozik például a formátum (videó, kép, szöveg, link), méretezés, szövegezés, időzítés.
  • Fizetett hirdetések vs. organikus bejegyzések. (Előbbinél az elérést meghatározza a költségkeret és a megfelelő beállítások is.)

Mi a siker titka?

Fontos észben tartanunk, hogy nincs egy megfelelő, titkos, mindenkire érvényes recept. A tanácsokat úgy kell fontolóra vennünk, hogy nem feledkezünk meg cégünk arculatáról, célközönségünk összetételéről és egyéb egyedi tényezőkről.

Mi az oka, ha egy poszt jelentősen rosszul teljesít?

Azzal is tisztában kell lennünk, hogy az elérés nagyon különbözhet két hasonló poszt között is, és lehet, hogy nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudjuk megállapítani, mi lehet a gond. Viszont mindig érdemes kicsit gondolkozni rajta, hogy mi állhat az alacsony elérés, a gyengébb eredmények mögött: talán nem jókor osztottuk meg a bejegyzést? Nem volt megfelelő a szöveg hossza? Nem elég jó minőségű a kép? Ez csak pár példa, mert tényleg nagyon sok ok bújhat meg egy poszt rossz szereplése mögött.

Milyen típusai vannak az elérésnek?

Organikus elérés

A legtöbb esetben, amikor elérésről beszélünk, akkor az organikus elérésre gondolunk. Ez azt jelenti, hogy hányan látták a normás, nem fizetett bejegyzéseidet. Tehát ez nem egy hirdetés, hanem egy szimpla poszt, amire nem költöttünk pénzt.

ruthson-zimmerman-fvwg5ozpuzo-unsplash_1.jpgEz az az eléréstípus, amit a legnehezebb megszerezni és növelni. Fel kell venniük a versenyt a fizetett hirdetésekkel, virális posztokkal, nagy követőbázisú oldalakkal, személyes ismerősök bejegyzéseivel, versenytársaink megosztásaival és bizony a Facebook algoritmusának folyamatos változása sem mindig kedvez az organikus bejegyzéseknek. Ennek az az eredménye, hogy a legtöbb oldal esetében az organikus elérés mértéke évről évre egyre csak csökken.

Virális elérés

Ez azt jelenti, hogy hányan látták a posztodat azért, mert valaki más aktivitást mutatott a poszttal kapcsolatban. Ez lehet kedvelés, megosztás vagy kommentelés is.

Ennél az eléréstípusnál az interakció a kulcs – minél többen aktívak a bejegyzésnél, annál nagyobb lesz az elérés és annál több emberhez fog eljutni. Biztos Te is találkoztál már olyan poszttal a kezdőoldaladon, amit azért ajánlott Neked a Facebook, mert egy ismerősöd vagy egy általad követett oldal, közszereplő kedvelte, hozzászólt.

Hirdetési elérés

Ez azt takarja, hogy hány ember látta legalább egyszer a Facebook hirdetésedet. Ez egy egyedi típus, hiszen itt elsősorban a költségkeret és a célzás határozza meg az elért eredményeket. Az elérés számot ad arról, mennyire jól teljesített a hirdetés és arról is, mennyire jól sikerült megcélozni és elérni közönségedet.

Forrás: https://sproutsocial.com/insights/facebook-reach/ 

Szólj hozzá

marketing hirdetés reach organikus aktivitás közösségi média elérés enagagement