Z és millenniumi generációk közötti különbségek, amiket tudni kell a közösségi médiában II. rész
A Z és a millenniumi generáció közösségei gyakran csoportosulnak, ugyanakkor eltérő marketing megközelítéseket igényelnek a közösségi oldalakon.
Ahhoz, hogy felkeltsük mindkét demográfiai csoport figyelmét, tisztában kell lenni azzal, hogy mi különbözteti meg az egyes csoportokat. Mert ahogy együttes befolyásuk tovább növekszik, úgy a vásárlóerejük is nő.
Az első részben közelebbről górcső alá vettük a Z és a millenniumi generáció jellegzetességeit és megnéztük az egyes generációk közösségi média használatának trendjeit.
Ebben a részben további három, a közösségi média szempontjából kulcsfontosságú, generációbéli különbséggel folytatjuk.
Márkahűség és lojalitás
A 2020 -as Salesforce-kutatás szerint a millenniumi generáció mintegy 50%-a megbízik a különféle vállalatokban, míg a Z generáció csak 42%-a vallja ugyanezt.
Mindezek ellenére a tökéletesség szintjét továbbra is elvárják a cég közösségi média tartalmaival kapcsolatban. Fontos tehát az esztétikus megjelenés, a figyelemfelhívó hirdetések.
A Z generációs felhasználók kevésbé bíznak a vállalatokban és inkább realisztikusnak, mint idealistának látják azokat. Éppen ezért leginkább azokat a hirdetéseket részesítik előnyben, amelyekben valódi emberek szerepelnek.
És mivel a Z generáció az eddigi legváltozatosabb demográfiai csoport, ez a generáció nagyra értékeli a sokszínűséget és a befogadást - szeretné látni, hogy ezek tükröződnek vissza az általuk támogatott márkákban és vállalatokban is.
Tipp: Nagyszerű módja annak, hogy kapcsolatba lépj mind a két generációval, ha az influencer marketing erejét használod fel vállalkozásod fejlesztéséhez.
Az influencer marketing megszünteti a hagyományos hirdetések korlátait, mivel az ügyfelek megbízható forrásból (az influencer által) ismerkednek meg a márkával olyan platformon, mint az Instagram vagy a YouTube.
Vásárlói élmény
A millenniumi generáció óriási értéket tulajdonít az ügyfélélménynek. Egy nemrégiben készült tanulmány megállapította, hogy a millenniumi korosztálynak magasabb elvárásai vannak, mint az összes többi demográfiai csoportnak, amikor a vásárlási út során a márkákkal való általános kapcsolat szintjéről van szó.
Ez a közönség szívesen lép kapcsolatba a márkákkal a különböző kommunikációs csatornákon, éppen ezért a válaszidő elengedhetetlen ahhoz, hogy az adott kategóriában a céged a legjobb legyen!
A Z generáció viszont az, aki a legjobban reagál a személyre szabás erejére. Abban a világban nőtt fel, ahol a Netflix és a Spotify személyre szabott lejátszási listákat kínál, és a YouTube tökéletesen előkészíti számára a következő klippet a meghallgatáshoz. Ez a generáció tehát értékeli a személyre szabott felhasználói élményt.
Tipp: Érdemes automata stratégiát kialakítani, amely lehetővé teszi, hogy az ügyfélszolgálat gyors és a nap 24 órájában elérhető legyen, így bármikor kapcsolatba tudnak kerülni a cégeddel. A Z generáció részére pedig érdemes hangsúlyoznia személyre szabott szolgáltatásaidat.
Online vásárlási trendek
Nem meglepő, hogy a millenniumi generáció szívesen olvas véleményeket vásárlás előtt. Egészen pontosan 80%-kuk kutat az egyes termékek után, mielőtt a pénztárhoz lépne velük. Ezen generáció számára az az ideális, ha vásárlási útjuk az elejétől a végéig kellemesen és zökkenőmentesen megy végbe.
A Z generációs felhasználók számára viszont főként a mobilra épülő gondolkodásmód az, ami befolyásolja az online vásárlásukban történő navigálást. Ez a generáció kétszer nagyobb valószínűséggel vásárol okostelefonján, mint a millenniumiak.
A Z generáció pedig minden más generációnál jobban szereti a jó üzletet! Nagyra értékelik a jutalomprogramokat, az ingyenes szállítást és a különféle kedvezményre jogosító kuponkódokat.
Tipp: Mindkét generáció elvárásainak való megfeleléshez kulcsfontosságú a mobiloptimalizálás.
A felhasználói élménynek intuitívnak kell lennie; gördülékeny fizetési folyamattal és a képernyőhöz illeszkedő vizuális kialakítással. Ezenkívül lényeges, hogy az egyes termékek a különböző közösségi média platformokon, mint például az Instagramon vagy a Facebookon keresztül is megvásárolhatóak legyenek.
A VSP például különféle kedvezménykódokat és ingyenes szállítási promóciókat kínál Instagram fiókjában, hogy közösségük felhasználói igazi VIP ügyfeleként érezhessék magukat.
Ha megérted, mi különbözteti meg a Z generációs és a millenniumi közönséget, annál nagyobb esélyed van arra, hogy növeld ügyfeleid lojalitását, ezáltal az értékesítést és elkötelezett közösséget építs.
A fenti stratégiák bevezetésével biztosan a megfelelő üzenetet juttatod el a megfelelő csatornán keresztül, hogy végül rezonálj a megfelelő közönséggel!
Forrás: