2023. nov 21.

Honnan indulhatott a mesterséges intelligencia?

írta: Kocsis Szandi
Honnan indulhatott a mesterséges intelligencia?

ai_tortenete.jpgGondolkodtál már azon, hogy a mesterséges intelligencia vajon mióta is része az életünknek?
Napjaink egyik legmeghatározóbb, legfeltörekvőbb fogalma a mesterséges intelligencia. Biztosak vagyunk benne, hogy szinte mindenki hallott már róla, de nem tudjuk pontosan, hogy mi is ez és honnan is ered. 

A mesterséges intelligencia (AI: Artificial intelligence) alatt tulajdonképpen a gépek azon tulajdonságát, hasonlóságát értjük, melyek az emberhez hasonló képességek elsajátítását jelentik, mint az érvelés, tanulás, tervezés, kreativitás, döntés hozatal, tapasztalatokból való tanulás, tehát lényegében olyan feladatok ellátását jelenti, melyhez alapvetően emberi intelligenciára lenne szükség.

Kiindulási pontja:

A mesterséges intelligencia kutatása már egészen 1956-ban elkezdődött Amerikában a Dartmouth College egyik workshopján. Ezen a workshoppon merült fel az ötlet, hogy 10 tudós csupán két hónap alatt le tudja fektetni az alapjait egy olyan szerkezetnek, gépnek, amely képes lesz a nyelvhasználatra, problémák megoldására, vagyis olyan tevékenységekre, melyre eddig csak az emberek voltak képesek. Persze ha jobban belegondolunk, akkor valóban innen indult ez az egész folyamat, de kétségkívül kivitelezhetetlen volt két hónap alatt lefektetni a mesterséges intelligencia alapjait, melyet a mai napig nem ismertünk ki teljes mértékben.

Internet:

A nagy áttörést nem meglepően az internet létrejötte, terjedése és széles körű használata hozta meg, ez tette lehetővé az adatrobbanást, azaz a ,,big data”-t. Az internet kialakulásához egészen az hatvanas évek hidegháborújáig kell visszamennünk az időben. Felmerült az ötlete egy olyan katonai hálózat kiépítésének, amely egy esetleges atomtámadás estében is működőképes marad.

,,A cél megvalósítása érdekében jött létre az Amerikai Védelmi Minisztérium ARPA (Advanced Research Projects Agency) elnevezésű részlege. 1967-ben mutatták be, majd 1969-ben kezdte meg működését egy előbb négy, majd 15 gépből álló hálózat, amelyet ARPANET-nek neveztek el.” (Klausz Melinda, A közösségi média nagykönyve)

Ez jelentette a ma már jól ismert internet alappillérét, majd a fejlesztéseknek köszönhetően egyre több és több hálózat jött létre. Itt merült fel az a problematika, hogy valamiféleképpen össze kellene kapcsolni a hálózatok sokaságát és egy jóval nyíltabb hálózati felépítést kell megvalósítani. A létrejött szabályrendszer 1974-ben Internet Transmission Control Program néven lett ismert.

A World Wibe Web megjelenésével 1993-ban mindenki számára hozzáférhetővé tették az internet használatot. Ez egy könnyen kezelhető grafikus felület segítségével teszi lehetővé a szöveg, a hang, a kép megjelenítését és az oldalak közötti navigációt, ezzel a lépéssel kapott szárnyra a webböngészők kifejlesztése és ezzel egy úttal az internet szélesebb körű terjedése.

Viszont sok ideig a vállalatok oldalai és a híroldalak olyan platformok voltak, melyeken korlátozott interaktivitásra volt lehetőségünk és a tartalomelőállítása hagyományosan a kiadók, médiaházak hatáskörébe tartoztak. De idővel rájöttünk, hogy az internet nyújtani tud egy olyasfajta szabadságot, mely lehetővé teszi a kétirányú kommunikációt és megtöbbszörözheti a tartalom előállításában résztvevők számát, ez vezetett a Web 2.0 kialakulásához. Ezen internet szolgáltatások a közösségi részvételre épülnek, itt a tartalmat már nem szolgáltatást nyújtó fél biztosítja, hanem lényegében a szerver gazdája csak a keretrendszert biztosítja számunkra és Mi, mint felhasználók töltjük azt meg tartalommal. 

Győzelem:

Újabb, ha nem a legnagyobb mérföldkő, 1997-ben Gary Kasparov sakkvilágbajnok és nagymester vereséget szenvedett az IBM Deep Blue nevezetű sakkjátszó program ellen. Ez volt az a kritikus pont, amikor új távlatok nyíltak meg a mesterséges intelligencia világában. Jogosan tették fel a kérdést, hogy ebből kiindulva vajon mire lehet még képes az AI, milyen feladatokat tud megoldani esetlegesen még jobban is mint az emberek.

Deep learning:

Felismerték azt, hogy az intelligencia bizony nem egyenlő a tudással, az ember egy ösztönlény és ezt valahogy meg kellene tanítani a gépeknek is mivel minden létező információt, tudásanyagot igencsak nehéz lenne beimportálni az egyes készülékekbe, ezért sokkal inkább az ösztönösséget, a tanulást kell beprogramoznunk. Azonban ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk tanulni, kell egy megfelelő mennyiségű adat tömeg. 2012 körül jött el az a fordulópont, amikor is a gépi tanulás és a big data kombinációjából megszületett az ún. deep learning azaz a mély tanulás. Ennek köszönhetően indult útjára a hangfelismerő rendszerek fejlesztése, az arcfelismerő rendszerek egyre hatékonyabbá válása. 

ai_tortenete2.jpgNapjainkban már nem igen kell messzire mennünk, hogy mesterséges intelligenciával találkozzunk, de nem is gondolnánk, hogy ezen fejlesztések mennyire az életünk részei. Gondoljunk csak bele mesterséges intelligenciával találkozhatunk az online vásárlásaink során, a személyre szabott ajánlataink során, még a különböző fordítók, navigáció esetében is. A külföldön nagy népszerűségnek örvendő Alexa is ilyen alapon készült el, de még az egyes mobiltelefonokban létező SIRI is erre épült. 

Most már látod, hogy mennyire körbe öleli az egész életedet?
Lehet eddig nem tudtad, de a háttérben már Te is nagyon régóta mesterséges intelligenciát használsz, ugye mennyire meg tudja könnyíteni a mindennapjaidat? 

k1.JPGSzeretnél még többet megtudni a témában? Ne hagyd ki A közösségi média nagykönyvét, ami az alapoktól vezet végig minden fontos tudnivalón!

Források:

Klausz Melinda: A közösségi média nagykönyve

Horváth Dóra, Nyirő Nóra, Csordás Tamás: Médiaismeret
https://www.muszaki-magazin.hu/2023/02/06/mesterseges-intelligencia/

https://neuronsolutions.hu/20211026-a-mesterseges-intelligencia-rovid-tortenete/

https://jobgroup.hu/blog/ai-a-magyar-munkaeropiacon-1-resz-a-mestersege-intelligencia-tortenete-fogalma-tipizalasa

Szólj hozzá

internet hasznos ai mi érdekesség közösségi média mesterséges intellingencia