2014. ápr 07.

Hangazonosítás a Google-lal

írta: Klausz.Melinda
Hangazonosítás a Google-lal

Aimage(1) SlickLogin forradalmi ötlettel állt elő, amire a Google azonnal le is csapott. Ez nem más, mint hangazonosításon alapuló fiókvédelem, ami helyettesítheti a hétköznapi jelszavainkat.

Egyelőre ismeretlen összegért és feltételek mellett, de az már biztos, hogy megveszi a SlickLogin nevű vállalatot a Google. Az üzlet létrejöttéről maga a felvásárolt cég számolt be saját honlapján.

A SlickLogin elsősorban a jelszavak helyettesítésére koncentrált, így nem is nagyon fejlesztett ki más programot. Viszont ez egy igencsak ütős kis ötlet. Úgy működik, hogy az azonosítást végző weboldal a belépés gombra kattintva lejátszik egy egyedileg generált, nagyon halk, alig hallható hangot. A hangot a mobilunkon futó alkalmazás észleli, elemzi, majd visszajelez az oldalnak, hogy valóban mi ülünk ott a számítógép előtt, és mi próbálunk belépni.

Bár egyelőre még nincs teljesen kidolgozva az ötlet, hiszen elég csupán, hogy valaki ellopja mobilunkat és már hozzá is férhet legféltettebb titkainkhoz (már amennyiben azt a Google fiókunk örzi). A nagytestvér viszont a felvásárlást követően át is adta a programot saját fejlesztőinek, hogy a továbbiakban ők dolgozhassanak rajta.

Másodlagos azonosításra azonban már most is alkalmas lehet a SlickLogin megoldása, például kiválthatja a bankok által rendszeresített sms-eket, melyek egy egyedi belépési kódot küld a felhasználónak az elsődleges jelszavunk megadása után.

Nektek hogy tetszik ez a megoldás? Szerintetek mennyire lesz ez életképes és vajon mikor váltanak át erre?

(Forrás: hvg.hu)

Szólj hozzá