2019. dec 10.

5 stratégia a márkaépítéshez a közösségi média oldalakon

írta: R Judit
5 stratégia a márkaépítéshez a közösségi média oldalakon

business-identity-blank-stationery-set-on-wood-background-6372.jpgBár a közösségi média technikailag már 40 éve létezik, csak körülbelül 10 évvel ezelőtt, a Facebook megjelenése után kezdtek a cégek figyelmet fordítani erre a hatékony marketingeszközre. Régen a márkaépítés a nyomtatott sajtóra, a TV-ben sugárzott hirdetésekre és a hírlevelekre (e-mail és szórólapok) koncentrált. A közösségi média megjelenése azt jelentette, hogy a vállalatoknak most már más módja is volt a fogyasztókkal való kapcsolattartáshoz.

A márka konzekvens kiépítése minden cégnek kihívást jelent. Hogyan tudod biztosítani azt, hogy a TV hirdetésben azt a hangnemet használod, amely megegyezik az email marketinged hangulatával? Hogyan tudod meghatározni, hogy hogyan kell a különböző közönségekhez beszélni? Hogyan veheted biztosra, hogy az ügyfelek felismerik a márkádat, amikor először látnak a közösségi médián?

A márka több, mint logó vagy színkészlet, és sokkal több, mint egy borítókép. A márka az, ahogyan az ügyfeleiddel bánsz, és következetes marad minden velük történt interakció során. Ezt az útmutatót azért írtuk, hogy segítsünk felfedni azokat a stratégiákat, amelyek biztosítják a konzisztens márkát a különböző közösségi média platformokon. 

1. Az alapok

Nem fogunk belemenni az alapvető márkanevek apró részleteibe, viszont biztosra kell menned, hogy a vállalkozásodnak van egységes logója, színpalettája, rövid bemutatkozása…stb. Egyes vállalatok szeretik kissé megváltoztatni a logók stílusát a különböző közösségi média oldalakon attól függően, hogy mekkora a kijelölt fotóterület és az adott közönség érdeklődése. Bármit is választasz, a legfontosabb dolog annak biztosítása, hogy profiloknak közös iránya legyen, amely segít az embereknek felismerni a márkádat. Ha már egyszer lefedted ezeket az alap dolgokat, akkor tovább léphetsz a már haladóbb stratégiákra. Fontos, hogy az alapvető márkázási stratégiádat folyamatosan ellenőrizni és negyedévente frissíteni kell. Tartsd szem előtt, hogy a közönséged új és friss tartalomra vágyik, és a márkádnak ezzel együtt kell fejlődnie. A közösségi média jelenléted márkázása időbe telik, és hasonlóan az bejegyzések ütemezéséhez, következetességre, előre gondolkodásra és összpontosításra van szükség a végrehajtásához.

2. Bővítsd a vizuális márkázásodat!black-pencils-and-design-word-6444.jpg

Most, hogy már van egységes vizuális márkád a közösségi média felületeken, itt az ideje, hogy tovább javítsd azt! Ez mit is jelent? Azt, hogy ugyanazok a színek és betűtípusok jelennek meg a képeken, a grafikákon és a videókon. Amikor valaki meglátogatja Instagram oldaladat, azonnal láthatóvá válik számukra a hasonló filterek és színek használata? A videó közzétételekor hasonlóak az átfedő szöveges betűtípusok, mint amelyeket a blogbejegyzésedben használt képhez használsz? Az idő múlásával az ügyfelek látják a bejegyzések konzisztenciáját, és felismerik, ha egy hozzászólás tőled származik, akkor is, ha nem látják a márka logóját. Az ilyen típusú márkafelismerés a közösségi média márkaépítésének végső célja.

3. Fejleszd ki vállalkozásod különböző közösségi média „személyiségeit”!

A különböző marketing személyiségeknek közösségi média oldaltól függően különbözniük kell. A TikTok közönsége fiatalabb, mint a Facebooké. Ez a valóság, és ha ugyanazt a tartalmat használod mindkét platformon, akkor előfordulhat, hogy nem azonos módon reagálnak rá az emberek. Kezdd a cég ügyfélkörével, majd térképezd fel őket a különböző közösségi média hálózatokon is. Például lehet, hogy a Twitter-fiókod kisgyerekes szülőket céloz meg, míg az Instagramod a kisvállalkozások tulajdonosait. Ezeknek a meghatározása segíthet a posztok megírásában, kitalálásában és a közös hang megtalálásában.

4. Találd meg a márkád hangját!

A látvány után a képaláírások és a kapcsolódó szövegek a következő fontos elemek. A vállalati közösségi média fiókok általában bizonyos személyiséggel rendelkeznek. Néhányuk szarkasztikus, mások informatív hangnemben szólnak követőikhez. A hangnemről szóló iránymutatásnak olyan részleteket kell tartalmaznia, mint a márka személyisége, a vállalati kifejezések, a személyiségjegyek és a szókincs. A legkisebb részletek kidolgozása segít megőrizni az írásaid következetességét. Ha több ember kezeli a fiókjaidat, akkor az útmutató használatával a csapat összehangolódik, így nem tűnik úgy, mintha a vállalatod eltérő perspektívákból írt volna.

woman-sitting-on-sofa-while-looking-at-phone-with-laptop-on-920382.jpg5. Hozz létre több fiókot, a különböző fókuszterületekre!

Ha a vállalkozásod elég nagy, vagy változatos termék- és szolgáltatás készlettel rendelkezik, akkor a legjobb, ha több fiókot hozol létre. A különféle fiókok előnyei között szerepel a márkaépítés összpontosítása, egy adott közönség kiszolgálása és a releváns tartalom szolgáltatása. Hozhatsz létre fiókot helymeghatározás szerint, különválaszthatod céged marketing oldalát és az ügyfélszolgálatot, vagy közönség szerint is szétválaszthatod a fiókokat (pl. különböző sportágak alapján).

A fent leírt stratégiák célja a márkád ismertségének fokozása a közösségi médiában. Azonban a stratégia megvalósítása a cél elérése érdekében a legnehezebb. A márkajelzés többé már nem korlátozódik a logókra és a színekre. A hangodról, a képeidről és még a célzott közönségről is szól. Mivel ez sokkal kvalitatívabb, kissé trükkösebbé teheti a siker mérését. De amikor elkezded fejleszteni a márkádat a várt hatás biztos nem marad el, ha nagy figyelmet fordítasz a konzekvenciára és az azonos stílusra.

Forrás: https://sproutsocial.com/insights/social-media-branding/

Szólj hozzá

marketing márka