2020. ápr 14.

Kihívások a közösségi médiában a karantén idején

írta: Sáringer Viktória
Kihívások a közösségi médiában a karantén idején

Avagy: Nem minden az, aminek annak látszik!

nintchdbpict000576283673.jpgA sok bezárt ember és az unalom képlete a közösségi média korában egyenlő a kihívásokkal és trendekkel. Legtöbbünk annyi előnyét látja a karanténnak, hogy bármikor ehetünk hagymát, az egész napot pizsamában tölthetjük, nem kell reggel sminkelni és szépen felöltözni vagy végre jut idő megnézni azt a filmet, amire hetek óta kíváncsiak voltunk.

Mások azonban nem elégszenek meg ennyivel, unatkoznak és kihívásokba kezdenek. Vannak ártalmatlan, humoros kihívások és veszélyes őrületek is. Most elsőként nézzünk meg egy népszerű kihívást, ami pár nap alatt meghódította az Instagramot!

#QuarantinePillowChallenge

Az Instagramon indult a kihívás, aminek a lényege, hogy az emberek egy párnát viselnek ruhaként. Igen, ez elsőre nagyon furcsán hangozhat, de remek unaloműző, közösségi kezdeményezés! A nagypárnát úgy veszik magukra, hogy deréknál megkötik egy madzaggal vagy övvel és így olyan alak rajzolódik ki, mintha egy elegáns ruha lenne. Hogy is mondjuk… Az otthoni kényelmes ruha egy új szintet lépett, már az is elfogadott, ha csupán egy párnát öltünk magunkra. (Kép: Instagram @myforteisfashion)

Ha jelenleg rákeresel az Instagramon a hashtagre, akkor több, mint 27 ezer találatot dob fel az applikáció. Többféle megvalósítás született: van, aki viccesre vette a figurát, más inkább igyekezett vonzónak mutatni magát, míg egyesek gyermekükkel alkottak közös fotót. Így van, aki a párna ruhához magassarkút, napszemüveget és Gucci övet párosított, míg mások mamuszt és hajhálót. Egy közös: mindenki a lakásban van, gyakorolja a szociális távolságtartást és az önkéntes karantént, mindeközben pedig mégis részese a közösségnek, egy közös mókának.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

_Наряд года 2020� #pillowchallenge #quarantinepillowchallenge

Наталья Болюх (@topnatalia) által megosztott bejegyzés,

 

 

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Like father like daughter �#quarantinepillowchallenge

Kids Fashion (@kidsfashion.go) által megosztott bejegyzés,

Koronavírus kihívás

Ezután szót kell ejtenünk a kevésbé vidám kihívásokról is, amik rendkívül veszélyesek. Nemrégiben felrobbant az internet egy fiatal lánytól, aki a TikTokra töltött fel egy olyan videót, amiben megnyalja a wc-ülőkét egy repülőgépen. Nem, nem olvastad rosszul, pontosan ez történik a videójában és ezzel próbálta meg elindítani a koronavírus kihívást. A lánynak mondanunk sem kell, hogy szintén fiatal, befolyásolható követői vannak a közösségi oldalon, így hatalmas port kavart felelőtlen tette. Sajnos többen követték is a lány példáját és állítólag van olyan, aki kórházba került a rizikós tett után koronavírus gyanúval. Ez már lehet, hogy városi legenda és nem történt meg, de mindenesetre fontos tisztában lennünk az influencerek felelősségével. Nem mindegy, mit tesznek, hiszen sokan követik őket, köztük olyanok is, akik példaképként felnéznek rájuk – ebben az esetben nem is kell tovább ragoznunk, milyen meggondolatlan és felelőtlen volt az influencer, aki elkezdte ezt a ’trendet’. A szülőkön hatalmas a felelősség, hogy felügyeljék, gyermekeik kiket követnek az online világban és milyen példákat látnak maguk előtt.

A kihívás elindítója, Ava nem is tagadta, hogy ezzel a célja az volt, hogy felhívja magára a figyelmet és követőket szerezzen. Sajnos ma már bevált módszer ez az influencerek körében: valami botrányosat tesznek, ami miatt követni kezdik őket – ezt a botrányt a legtöbb esetben hamar elfelejtik, viszont követőbázisuk megmarad, ami előnyökhöz juttatja őket. Valószínűleg Ava elszámította magát, hiszen még a nemzetközi híradásokba is bekerült, nem éppen pozitív konnotáció fűződik a nevéhez, így márka legyen a talpán, aki bevállalja az együttműködést vele. Ezután a lányt többen akarták utánozni más módon is: olyan videókat töltöttek fel magukról, amin egy áruházban megnyalják vagy éppen leköhögik a termékeket. Szerencsére ezek a felvételek a rendőrséghez is eljutottak és a jelenlegi helyzet komolysága miatt súlyos büntetést is von maga után az ilyesfajta felelőtlenség.

A videó itt tekinthető meg:

Nem minden kihívás az, aminek látszik

S hogy milyen kihívások voltak a közelmúltban amelyek szintén pro és kontra megosztották a világot? 

közelmúltban a „Ten Year Challenge” nevű kihívás vírusosan kezdett el terjedni a Facebookon és az Instagramon. A kihívás részeként a felhasználókat arra kérték fel, hogy egy aktuális és egy tíz évvel ezelőtti fotójukat tegyék egymás mellé. Több mint 5 millió ember vett részt a kihívásban, beleértve rengeteg hírességet.

Vajon ez tényleg csak egy újabb internetes őrület? Sajnos, ennél sokkal többről volt szó!

Számos adatvédelmi tanácsadó rámutatott arra, hogy ez a kihívás valóban hasznos módja lehet a felhasználók azonosításának a tanulási algoritmusok használatával. Ha lemaradtál erről a hírről, olvasd el itt.

A kihívások egy másik része nemes cél érdekében jön létre, csak éppen idővel sajnos elfelejtjük ezt. A legelső legnagyobb ilyen kihívás az "Ice Bucket Challenge" volt, igen-igen, a jegesvödör kihívás, amikor egy vödör jéghideg vizet kellett a résztvevő saját fejére öntenie. Az őrület 2012-ben kezdődött, amikor Pete Frates megtudta, hogy egy különleges, gyógyíthatatlan betegsége van, mely befolyásolja sorsát, sportkarrierjét. Ezek után megkérte pár barátját, hogy tegyenek valamit az ügy érdekében: öntsenek magukra egy vödör jeges vizet, amivel átérezhetik, milyen kínokat is él át egy ALS betegségben szenvedő 0-24-ben. A cél tehát ez volt eredetileg... Gondoltad volna?

Az internetes trendek sajnos balesetet és halált is okozhatnak és sajnos az is tény, hogy miután egyre többen rákapnak egy-egy trendre, egyre vadabb, őrültebb, kiszámíthatatlanabb helyen és módon igyekeznek megvalósítani azt, hogy kitűnjenek társaik közül és újat mutathassanak, így mindenképpen arra kérünk Titeket, hogy óvatosan az ilyen kihívások végrehajtásával, ne terheljétek most az egészségügyet! 

 

 

Forrás:

https://www.boredpanda.com/quarantine-pillow-challenge-instagram/

https://nypost.com/2020/03/25/influencer-reportedly-hospitalized-with-coronavirus-after-licking-toilet/

Szólj hozzá

trend kihívás tiktok influencer Instagram koronavírus KORONAVÍRUS