2021. júl 21.

Növeld oldalaidon az aktivitást és építs adatbázist egyszerűen! – A Bambara Hotel kampánya

írta: Sáringer Viktória
Növeld oldalaidon az aktivitást és építs adatbázist egyszerűen! – A Bambara Hotel kampánya

chris-liverani-dbi_my696rk-unsplash.jpgLegújabb blogsorozatunkban olyan ötleteket mutatunk be közösségi média kommunikációtok fejlesztésére, melyek teszteltek és kipróbáltak, valamint szakmai díjakat is kaptak.

Nincsenek titkok, homályos infók, teljesen átláthatóan elétek tárjuk néhány megvalósult kampányunkat. Ezúttal a Bambara Hotel és cégünk együttműködésben megvalósuló pontgyűjtő játékot hoztuk el Nektek, mely inspirációként szolgálhat számotokra.

A kampány célja a Bambara Hotel népszerűsítése volt a felhasználók körében, illetve a hotelhez tartozó különböző social media platformok követőbázisának növelése. Ennek érdekében egy több lépéses játékot hoztunk létre egy applikáción keresztül - így egy füst alatt több felületet is népszerűsíteni tudtunk.

A célcsoportot a Bambara korábbi Vendégei és a lehetséges érdeklődők egyaránt alkották, kiemelten a családosok - erről árulkodnak a nyeremények is, hiszen családi belépőt és plüssjátékot lehetett nyerni a részvétellel, így már maga a nyeremény is az adott célcsoportra lett specializálva. A Facebook-on megjelenő kampánnyal a közösségi médiát aktívan használó rajongókat és a hotel tartalmaival és hirdetéseivel kapcsolatban érdeklődést kifejtőket céloztuk meg, akik egyik vagy másik felületen még nem követik a hotelt. 

kep1_1.png

A célok eléréséhez alkalmaztunk organikus posztokat és minimális, 20.000,- értékben hirdetéseket, s a különböző közösségi média felületekre - Facebook, YouTube, Instagram - és a weboldalra is tereltünk forgalmat. A költséghatékonyság érdekében a kreativitást és egyszerűséget helyeztük előtérbe.

A játékban való részévétel lehetősége többlépcsős volt, azonban minél több elemet teljesített valaki, annál több pontra tett szert, így növelte az esélyét a győzelemre. 

A részvételhez GDPR-kompatibilisen - játék- és adatkezelési szabályzat elfogadása mellett - kötelező volt a

  • Facebook-bejelentkezés, így az egyedi Facebook azonosítóját is megtudtuk a játékosnak, 
  • a név és e-mail cím megadása.

kep2_1_1.pngTovábbi extra pontok gyűjtéséhez pedig lehetőség adódott:

  • a Youtube-csatornára való feliratkozásra + egy videó megtekintésére a platformon,
  • a Facebook-oldal meglátogatására,
  • az Instagram-profil bekövetésére,
  • és a weboldal megtekintésére.

Így költséghatékonyan, egyetlen nyereményjátékon belül több értékesítési csatornára is forgalmat tereltünk, aktivitásra biztattuk az embereket.

A játék popularitásának növelésére organikus, vagyis nem fizetett posztokban is felhívtuk a figyelmet. Ezen posztok felépítésének koncepcióját a figyelemfelkeltés, egyszerű felhívás, call to action és direkt link négyese alkotta.

kep3_1.pngA feladatokkal való haladás során jól átlátható, mely pontokat teljesítették már a résztvevők. Az egyes gombok direktben a megfelelő felületre irányították a felhasználókat, hogy minél egyszerűbben elvégezhessék a kívánt tevékenységeket, például egyesen a megtekinteni szükséges videóhoz. Ezután más színnel látták azokat a gombokat, amely feladatokat már megcsináltak és így egyértelmű, hogy mi az, ami még hátravan. Mindenki a saját ízlése szerint teljesíthette a feladatokat, aki nem szerette volna valamelyiket megcsinálni, nyugodtan átugorhatta, semmi sem volt kötelező, ezek csupán plusz esélyt jelentettek a nyereményhez.kep4_1.png

A szabályokat szem előtt tartva Játék- és Adatkezelési Szabályzat is készült a nyereményjátékhoz, amit Neked sem szabad elfelejtened, ha nyereményjátékot szeretnél indítani az online térben!

No, de akkor lássuk is a számadatokat!

Az organikus bejegyzések közül a legnépszerűbb 15.683 embert ért el, 860 aktivitást váltott ki, 700 kattintást és 160 reakciót, hozzászólást, megosztást gyűjtött. A másik bejegyzés 12.332 embert ért el, 779 aktivitást váltott ki, 103 reakciót, hozzászólást és megosztást, illetve 676 kattintást szerzett. 

kep5_1.pngA rövidített linkre, melyet a játékhoz kapcsolódóan létrehoztunk 952 kattintás érkezett fizetett hirdetés nélkül.

A játékba összesen 572 ember regisztrált az alkalmazás adatai alapján.

 

A játék során a felhasználóknak a Youtube-csatornán egy videót is meg lehetett tekinteni a plusz pontok begyűjtéséhez, ennek eredményeit itt láthatjátok a videóra kattintva! ;)

Te is szeretnél hasonló játékot készíteni közösségi platformjaid felpörgetéséhez? Vedd fel velünk a kapcsolatot és segítünk!

Közösségi média megoldásainkat a Magyar Marketing Szövetség 12 KKV Marketing Gyémánt díjjal, a turizmus szakma 5 TSMA (Tourism Social Media Awards) díjjal ismerte el, de elhoztuk többek között a KREATÍV Influ' Aranyát (erről a kampányról itt olvashatsz), az Internet Hungary Társas-Játékok fődíját. Referenciáinkat, díjainkat pedig itt találod.

 

Szólj hozzá

kampány játék alkalmazás nyereményjáték elérés alkalmazásfejlesztés blogsorozat közösségi média kampány