Ilyen lesz a béta generáció? Predikció statisztikák szerint
Mivel 2025-tel kezdődően megszülettek a béta generáció első tagjai , már egy korábbi cikkünkben is foglalkoztunk az új generációt érintő kérdésekkel az AI, az oktatás és az életvitel területeit érintve . Most pedig a Dentsu Australia statisztikáit fogjuk bemutatni, amelyek szintén érdekes jövőt vetítenek előre.
„A transzcendens korszak”
A most szóban forgó tipológia alapján egészen 2039-ig fog tartani a béták korszaka, akikre a „kvantumugrás generációjaként” hivatkoznak. Szerintük a béta generáció azt az átmenetet fogja képviselni, akik számára a mindentudás helyét már az veszi át, hogy bármire képesek lesznek , az ő generációjuk egyfajta tesztelési fázis lesz. Köszönhetően az emberi tapasztalás, a biológia ...
A közösségi média egyre nagyobb szerepet játszik abban, hogyan keresünk információkat, fedezünk fel új termékeket és hozunk döntéseket. Mind ismerjük a klasszikusokat, mint a Google, Bing és társaik, azonban mi magunk is elgondolkozhatunk azon, hogy milyen gyakran fordulunk ezekhez, illetve milyen gyakran keresünk válaszokat és ajánlásokat a social media platformokon. No, de nézzük mit mondanak az adatok!
Folyton változik minden, így teljesen érthető, ha nehezen követed az egyes felületek aktuális elvárásait. Viszont tisztában kell lenned vele, milyen típusú és méretű tartalmak teljesítenek jól a platformokon! Ha nem megfelelő a méret, akkor rossz minőségű, pixeles lehet a feltöltött kép vagy videó, ami csalódást okozhat a követőknek. Menj biztosra és ismerd meg az Instagram friss, 2025-ös elvárásait a feltöltött tartalmakra vonatkozóan, tippjeinkkel színesítve!
A digitális marketing világában a videós tartalmak szerepe egyre nagyobb, és a személyre szabás jelentősége is folyamatosan növekszik. Az adatvezérelt és személyre szabott videók elsőre hasonlónak tűnhetnek, azonban lényeges különbségek vannak közöttük. Míg az adatvezérelt videók szélesebb közönséget céloznak meg releváns piaci és demográfiai információk alapján , addig a személyre szabott videók közvetlenül az egyénekhez vagy kisebb csoportokhoz szólnak, fokozva a felhasználói élményt és az elköteleződést.
Figyelemfelkeltő videókat készítenél? Vesd be ezeket az egyszerű pszichológiai trükköket és érj el még jobb eredményeket! A pszichológia segít megérteni, miért lesz egy tartalom sikeres, míg egy másik nem teljesít az elvárásoknak megfelelőn. Cikkünkben sorra vesszük, miért is fontosak a pszichológiához kapcsolódó tényezők a videós tartalmaknál, milyen eszközökkel hathatsz erőteljesebben az emberek érzelmeire és természetesen példákat is mutatunk.
A TikTok bizony nem csak szórakozásra alkalmas, de hatékony marketing eszköz is lehet! A keresőoptimalizálás, vagyis SEO kulcsszerepet játszik abban, hogy a közzétett videók elérjék a megfelelő közönséget és minél nagyobb interakciót váltsanak ki. Épp ezért a TikTok stratégia megtervezésekor a tartalomoptimalizálásra és a SEO-ra is hangsúlyt kell fektetni.
Ha téged is izgat az a kérdés, hogy milyen tartalmat és hol fogyasztanak az emberek, vagy az, hogy
Oké, sikeresen létrehoztál cégednek, márkádnak egy Facebook-oldalt. Beírtad a kötelező, alapinformációkat, beállítottál egy profilképet és borítóképet. No, de hogyan tovább? Segítünk, hogyan szerezz rajongókat, mit posztolj és mikor!
Hogyan alakulnak a hirdetési statisztikák a legnagyobb social media platformokon az új évben? Melyik poszttípusok érik el a legtöbb embert és milyen irányban változik a Facebook és az Instagram által elért profilok aránya? Ezekre a kérdésekre mind fény derül a cikk elolvasásával, amelyhez a
A HubSpot jelentése szerint jelenleg a márkák közel fele közvetlenül a közösségi média alkalmazásaiban értékesíti termékeit. Adataik azt is mutatják, hogy a Z generációból, a millenniumi generációból és az X generációból minden ötödik felhasználó vásárolt közösségi média alkalmazásban az elmúlt három hónapban. És ez a szám valószínűleg emelkedni fog a jövőben!