Aktuális trendek a közösségi médiában
Már 2020 második negyedévét is a hátunk mögött hagyhatjuk, ami azt jelenti, hogy újabb jelentések és összefoglalók állnak rendelkezésünkre, hogy áttekinthessük a közösségi média trendek alakulását. Az első negyedévben főleg a koronavírus teremtette új helyzethez való alkalmazkodás került a középpontba, aminek a hatása természetesen még a második negyedben is érezhető volt – ugyanakkor voltak olyan jelek is, amik arra utaltak, hogy lassan kezdünk visszatérni a normál kerékvágásba.
Az utóbbi hónapokban különböző mozgalmak jelentek meg világszerte (például a Black Lives Matter , csak hogy egyet említsünk), amik hatással voltak a fizetett hirdetésekre, hasonlóan az amerikai elnökválasztások idején tapasztaltakhoz. Az ...